Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

TÓTH ÁGNES Adatok az 1946-os magyarországi délszláv összeírás történetéhez

Statisztikai Hivatal csak egy jelentkezésen alapuló helyi közigazgatási összeírás formájában tudná elfogadni. A felsorakoztatott szakmai érvek azonban nem győzték meg a kormányt. Míg a lebonyolítás megszervezésével megbízott Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium némiképp osztotta Elekes Dezső aggályait, addig a Külügyminisztérium Magyarország érdekeire hivatkozva az összeírás lehető legrövidebb időn belüli megtartását szorgalmazta. így a kormány utasítására a Központi Statisztikai Hivatal néhány napon belül véleményezte az összeírás végrehajtási rendeletének és nyomtatványa­inak tervezetét. 34 Ezzel kapcsolatban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban 1946. február 11-én megtartott tárcaközi bizottság ülésén Bassola Zoltán államtitkár elismeréssel szólt a KSH gyors, és eredményes munkájáról. Néhány technikai kérdés mellett ekkor már csak az volt eldöntetlen, hogy az anyanyelv, illetve a nemzetiség fogalmának mely deffiníciója kerüljön a rendeletbe. A bizottság végül is az 1941-es népszámlálásnál használt szöveg alkalmazása mellett döntött, azzal a megkötéssel, hogy a délszáv gyűjtőfogalmat fel kell oldani, és az egyes anyanyelveket, nemzetiségeket külön is szerepeltetni kell. 35 Ezen az ülésen mutatta be Thirring Lajos azt, a KSH által készített térképet, amelyen az összeírás által érintett községeket tüntették fel. Eszerint a déli határövezetben minden egyes községben, az ország egyéb területein pedig ott hajtanák végre az összeírást, ahol a lakosság több mint egy százaléka délszláv nemzetiségű. Javasolta továbbá, hogy az összeírás eredményességének biztosítása érdekében a VKM tisztségviselői a helyszínen is vegyenek részt a munkában. 36 34 A Hivatal csak az összeírásban érintett községek névjegyzékének összeállítását vállalta fel. Az összeírás irányítását, csakúgy, mint a költségfedezet biztosításáról, a szükséges papírmennyiség leszállításáról, a nyomdai munkálatok gyors lebonyolítá­sáról való gondoskodást áthárította a vallás- és közoktatásügyi miniszterre. MOL Küm. Ált. ir. 16/c. 35 Az értekezleten a Miniszterelnökség, a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, és a KSH képviselője vett részt. Az Igazságügyminisztérium képviselője nem jelent meg a megbeszélésen. - MOL Miniszterein. Ált. ir. 342/1946. 36 MOL Miniszterein. Ált. ir. 342/1946.

Next

/
Thumbnails
Contents