Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)

KŐHEGYI MIHÁLY Adatok és okmányok Madaras történetéhez (1526-1856)

nem is beszélve, hogy a vadállatoktól s hajdúktól sem voltunk biztonságban." 102 A küzdelmek során Madaras lakói is elpusztultak, vagy elköltöztek, ha ugyan már korábban nem vált lakatlanná a falu. A bécsi kormány a császári seregek által meghódított területnek te­kintette a visszafoglalt országrészeket, és a fegyver jogán (jure belli) kizárólag magának tartotta fenn a rendelkezési jogot, ő tette meg a csá­szár nevében az első intézkedéseket ideiglenes igazgatásukra és kihasz­nálásukra is. 103 Minthogy a háborúk rengeteg pénzbe kerültek, a roppant hadi kiadások fedezésére az újszerzeményi területeket tartották a legjobb forrásnak. 104 Budán felállították a Kamarai Felügyelőséget (Cameral-Inspection) 1686-ban, mely 1690-ben a Kamarai Jószág­kormányzóság (Cameraladministration) címet kapta. Ezt a bécsi udvari kamara alá rendelték, tehát független volt nemcsak a magyar kamarától, hanem a főhadbiztosságtól is. Észak-Bácska területét teljes egészében ők tartották kezükben. 105 Valószínűleg a jószágkormányzóság irattá össze 1697-ben értékesítés céljából Balogh Ferenc ügyvéddel a környék helységeit, azok állapotát és értékét. Ebben Madaras a következőképpen szerepel: Rövid összeírás az elpusztult Madaras birtokról. Az elpusztult Madaras praedium Bajától keletre mintegy három magyar mérföldre, a főméltóságú kalocsai érsek egyházmegyéjében fekszik, és kb. 1200 hold homokos, de igen termékeny szántóföldet foglal magában. Ennek egy-egy holdja, földművelő telepesek hiányában, örökjogú váltság esetén legmagasabb értékben közepes értékben legkisebb értékben 3 Ft 2 Ft 1 Ft A legmagasabb ár szerint közepes ár legkisebb ár 3600 Ft 2400 Ft 1200 Ft Az elpusztult szőlőhegy kb. 300 hold terjedelmű, melynek egy holdját az előbbi örökváltság szerint értékelve kitesz legnagyobb értékben közepes értékben legkisebb értékben 900 Ft 600 Ft 300 Ft 102 KREUTEL, Richard - SPIES, Otto, 1954. 20-21. 103 MEZŐSI Károly, 1942. 179-180. 104 ILLÉSHÁZY János, 1905. 22. - KISS József, 1979. 44-45. 105 PÁLLFY Ilona, 1937. 474.

Next

/
Thumbnails
Contents