Bács-Kiskun megye múltjából 14. (Kecskemét, 1998)
IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Jelentősebb közigazgatási változások a mai Bács-Kiskun megye területén 1848-ig
A mohácsi csatát követően a két megye nagy része csaknem teljesen elnéptelenedett, ezért Szerémi György azt tanácsolta Szapolyai János királynak, hogy akkor még hívének számító Cserni Jovánt és szerb népét "ad desolatam terram Bács-megye", azaz az elnéptelenedett földre küldje, hogy ott telepedjenek le. Valóban az ide kerülő szerbek száma a következő években folyamatosan nőtt. A következő évek során a két megye nagy része Szapolyai királyságának fennhatósága alatt állott ugyan, de a korábbi értelemben vett közigazgatásról a belső anarchia kibontakozódása után nem lehetett szó. Bár felépült néhány kisebb török katonai létesítmény már a korábbi években is, a két megye csak Buda elfoglalása után került a hódoltság területéhez. Szabadka híressé vált földesura, Török Bálint is Buda elfoglalása során került a szultán fogságába. Az 1543-1545 között folytatott hadjáratok során nemcsak a Budához vezető utat biztosították a két folyó közének elfoglalásával, hanem a Duna két oldalán az erődítmények sorát is létrehozták. Titel után ekkor erősítették meg Bács várát, ekkor került török helyőrség Szekszárdra és Tolnára és a velük szemben lévő Bajára és Kalocsára is. A drinápolyi béke (1568) utáni negyedszázadnyi viszonylagos nyugalom a lakosság számbeli növekedéséhez és több település újjáéledéséhez vezetett ugyan a későbbi ikermegyében is, de 1590 után a hosszú háború alatt minden korábbit felülmúló pusztítás ritkította tovább a mind nyomorúságosabb körülmények közé kerülő lakosok számát a kietlenné váló területen. Mindenekelőtt a tatár csapatok megjelenése, téli elszállásolása okozott nehezen leírható kárt és szenvedést az itteni lakosoknak. Buda elfoglalását a magyar várak egész sorának pusztulása és hódolása követte. Ezek között volt Szeged is, melynek kapitulálása után körzetében a török közigazgatás már 1543-ban kiépült. Bács és Bodrog vármegye a budai pasalik szegedi szandzsákjába került, és ezen belül hat nahije volt, melyek székhelyei Baja, Szabadka, Bács, Zombor, Titel és Pétervárad (Varadin néven) lettek. 123 Ez a beosztás 1610-ig lényegében változatlan maradt. Mindezt néhány évvel később a hódítók békeszerződés (1547) formájában is megerősítették, ami azt eredményezte jogilag is, hogy a két megye teljes egészében a hódoltság részévé vált. 124 Kellően hangsúlyoznunk kell, hogy a török közigazgatás szinte kizárólag csak az adóbeszedésre és a vele kapcsolatos nyilvántartások elkészítésére korlátozódott. A kádik jogszolgáltató tevékenysége is főként a tudomásukra jutott vétségek utáni díjak kiszabására és ezek behajtására összpontosult. A két megye hódoltság alatti közigazgatásáról, az itteni települések létéről, pusztulásáról igen kevés adatunk maradt fenn. Éppen ezért nem tudjuk folyamatában látni és bemutatni az itteni falvaknak és mezővárosoknak fennmaradásukért vívott mind reménytelenebb küzdelmét. A kívánta jelezni, hogy a magyar adóztatás ott már zavartalan nem lehet. SZAKÁLY Ferenc, 1995. 34. 123 A török közigazgatás képlékenységét jelzi, hogy a kalocsai nahije nemcsak e felsorolásból maradt ki, pedig defteréi ezidól)ől fennmaradtak, és igazolják létét. 124 BOROVSZKY Samu, 1909. I. 93-98.
