Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)
Iványosi-Szabó Tibor: Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján
A be vétel tészen Ebbűl a kiadás E szerént a fölösség ki ütt 6353 fkat és 33 xkat 6425 fkat és 27 xkat 71 fkra és 54 xkra Ezen számadásra átallyában az jegyeztetett meg, hogy sem a bevétel, sem pedig a ki adás ok írásokkal bé bizonyítva nintsen, mellynél fogva az nekie annak módja szerént jövendő elkészítése végett vissza adatott. 2- or: Elő adatott Bentsik Lászlónak még az 1821-k esztendőben a város akkori gazdájának számadása is, mely azomban átalyában generice lévén el készítve, az nekie oly végre vissza adatott, hogy minden bé vételeket és ki adásokat annak módja szerént számadásában pontrúl pontra kitévén, és hitelessen bé bizonyítván azt illy móddal el készítve szokott inventáriumnak 165 hozzá rekesztése mellett a deputatiónak leg közelebbi öszve jövetele alkalmatosságával adja elé. 166 3- or Visgálás alá vétetett generalis perceptor Muslay Joseffnek az 1919/20. esztendőrűl szólló számadása, mely szerént: A cassában azomban tsupán 32 xrok találtattak. Ezen számadásnak megvisgálása alkalmatosságával az vétetődött észre, hogy az eddig elő számlált számadásokon kívül még úgy nevezett monostori cassa is találtasson. Mely hogy mibűl álljon, minthogy a deputatio előtt tudva nintsen. Annál fogva kötelességül hagyódott a városi tanátsnak, hogy az érdeklett cassárúl számadó perceptornak hagya meg, hogy a számadását annak módja szerént el készítvén, azt a deputatiónak leg közelebbi öszvejövetele alkalmatosságával, úgy mint a jövő szent Mihály havának 8-k napján múlhatatlanul adja elé. 4- er: Visgálás alá vétetett generalis perceptor Tóth Antalnak 1820/21-dik esztendőrűl szólló számadása, melly szerént: A be vétel tészen 274543 ftokat a ki adás tészen 274196 ftokat kész pénzben találtatott 773 forint A super erogatum 167 pedig ki tett 426 fkat 5- ör: Visgálás alá vétetett mostani generális perceptor Hertzeg Jósefhek a folyó 1821/22. esztendőrűl szólló számadása, mely szerént: 165 Leltár, jegyzék, lajstrom. 166 A mondat végéhez illesztett a/ index szövege: Lásd a XLVIII. sz. 167 Kiadási tétel. A bevétel tészen Ebbűl a ki adás ki tétetik 275948 ft 55 1/5 xr 275930 ft 57 1/5 xr Marad tehát 17 ft. 58 xr