Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Iványosi-Szabó Tibor: Társadalmi ellentétek Kecskeméten 1822 táján

Ami a 3-kat, úgy mint az egy mással való szoros vérséges öszve köttetési illetei, erre nézve azt adják elé, hogy a hely beli tanács egy máshoz szoros vérséges öszve köttetéssel lévő személyekbűi áll, sőtt a senatorság mint egy örökség képpen száll fiúrúl fiúra, és onokákrúl onokákra száll, és egy familiának tekintetvén, meg fogni sem lehet, hogy mint első bíró az előtte forogni szokott dolgokat az igazság és az egyes lakosok rövidsége nélkül intézhesse el, melly is megtetszik Boros Jánosnak Sátor nevű senator ellen lefolyt peréből is, ahol a felperes azon kívül, hogy igaz keresetéhez tsak több esztendők el folyta után juthatott, még meg is tömlötzöztetett, sőtt olyan eset is adta magát elő, hogy a referens nótárius a városi tanáts előtt Guber Ilona által bizonyos szőllőnek meg nyerése végett folytattatott perben, mind a felperest, mind pedig az allperest megtsalván a kérdéses szőllőt magáévá tette, valamint ez az úri népnek jegyző könyvéből kitettzik.

30 Ami végtére a 4-ket, úgy mint a köznép felett gyakorolni szokott határtalan uralkodást,

31 és a lakosok földjeinek kények szerint való ell fel, hogy ebből saját haszna nem származott. I. 184-188. „Az eke után fizetni szokott életbéli dézsmára", más szóval a kenyérgabona után fizetni szokott dézsmára vonatkozó szolgáltatások jegyzékét is megvizsgálta a bizottság. E téren is tapasztalt rendellenességet. 1815-16-ban az eke számot 683-ban határozták meg. Ez után a lakosság köteles volt 2732 véka őszi és 2732 véka tavaszi gabonát beszolgáltatni. A következő évben viszont az ekeszámot 1638-ra emelték, és ekkor a lakosoktól 3276 véka őszi és ugyanennyi tavaszi gabonát szedtek be dézsmaként, vagyis minden eke után két véka őszit és két véka tavaszit. A kivetett mennyiséget nem szedték be maradéktalanul, hanem 200-400 véka közötti volt a gazdák restanciája. Ennek a későbbi beszedéséről nem maradt fenn semmi nyilvántartás. A bizottság helyben hagyta az ekék után kivetett gabonadézsma mennyiségét, de megszorításul kiegészítette azzal, hogy a maximum ne hat eke legyen egy-egy gazdánál, hanem a tényleges földbirtokot vegyék alapul, és az ekék száma az eddiginek akár többszöröse is lehet. A bizottság kénytelen volt megállapítani azt is, hogy a sáfárok nyilvántartásaikat vagy pontatlanul vezetik vagy egyéb más visszaélés történhetett. A tény megállapításán túl intézkedés részéről nem történt. I. 182-192. 30 A perrel kapcsolatosan a magisztrátus azt hozta fel érvként, hogy „Guber Ilonának helyes keresete nem is volt, és hogy mind a bíróság, mind a tanáts mind az úriszék az igazság kiszolgáltatásában pontossan eljártak". Maga a bizottság is hajlott arra, hogy a vádnak nincs kellő alapja, és a tanács formai okokra történő hivatkozását gyakorlatilag elfogadta. I. 196-197. 31 Ezt a vádat további adatokkal bizonyították a panaszt tevők, aminek elutasítására a tanácsnak készen álltak az érvei, melyek a korabeli jogrenddel és jogszolgáltatással mi tagadás nagyobb részt összhangban voltak. A helyi városlakók erkölcsi érzékét és önérzetét viszont a tanács és a bíróság eljárása érthetően alaposan felborzolta. A következő évek és évtizedek eseményei bizonyítják, hogy az ezzel kapcsolatos érzékenységük nem tompult az átmeneti kudarcok hatására sem, sőt igazuk elutasítása miatt még konokabbul kiálltak a sértettek mellett, még ha azok nem is voltak mindig mindenben ártatlanok. Az egyik vád az volt, hogy Török János csizmadia céhmestert a tanács „fél órányi időre árestomra záratta". A tanács eljárását azzal indokolta, hogy a mester „a tanács végzését megvetette". A másik kifogásolt eljárás az volt, hogy Elefánti Miklóst „a tanács dél tájban megrekesztetvén, más nap reggelig volt árestomban". Vele szemben a magisztrátus