Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Tóth Ágnes: „A könyveknek is megvan a maguk sorsa"

szakaszában más nemzetközi fórumokon is megfogalmazódott —, hogy a nácizmus szellemének ébrentartására alkalmas filozófiai, ideológiai, irodalmi művek további terjesztését meg kell akadályozni, s alkalmasint azok megsemmisítését is lehetővé kell tenni, jobbára a Szovjetunió középeurópai hatalmi térhódításának ideológiai eszközévé vált. Míg az amerikai, francia, brit megszállási övezetek cenzúrabizottságai többnyire nagyon körültekintően eljárva megelégedtek e könyvek indexelésével, további terjesztésük korlátozásával, addig Magyarországon 1945 és 1947 között egymást követő rendőri akciók sorozatán, megfélemlítő, látványos, és megalázó házkutatások zajlottak, s könyvek tízezreit ítélték „halálra". Aligha szükséges hangsúlyoznunk, hogy a II. világháborút követő történelmi szituációban jogos volt a nagyhatalmaknak a fasiszta ideológia terjesztését korlátozó, vagy betiltását sürgető kívánsága. Ugyanakkor a Szovjetunió Magyarországon ezt a jogos igényt 1946-tól összekötötte a társadalom direkt és nyílt ideológiai átgyúrásával. A fasiszta, vagy ahhoz közelálló könyvek, folyóiratok kiiktatását 1945-ben a különböző politikai pártok és a magyar szellemi élet progresszív erői is egyként támogatták. 1946 közepétől azonban szembeszálltak azzal a durva és értelmetlen pusztítással, amely indokolatlanul ítélte halálra a magyar kultúrtörténethez szervesen kapcsolódó történeti, politikai könyvek tízezeréit.