Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Tóth Ágnes: „A könyveknek is megvan a maguk sorsa"

Bár a rendelet az előírt kötelezettség elmulasztóinak súlyos büntetést helyezett kilátásba, s az ilyen ügyekben való eljárást a Népbíróságok hatáskörébe utalta, a végrehajtás nagyon vontatottan haladt. Sem a magánszemélyek, sem a könyvkiadók és könyvkereskedők részéről az első hónapokban nem történt nagyobb mennyiségű beszolgáltatás, így az önkormányzatok vezetői a szervezést végző miniszterelnökség sürgetésére kényszerú-kelletlenséggel számoltak be az eredménytelenségről. Hozzájárult ehhez az is, hogy a törvény nagyon rövid időt hagyott a végrehajtásra, ráadásul úgy, hogy egy sor tartalmi és technikai kérdést a sommás megfogalmazás nyitva hagyott. Túl általánosan határozták meg a beszolgáltatandó könyvek, folyóiratok körét, míg a leadási helyekről egyáltalán nem esett szó. Nem kaptak segítséget az önkormányzati tisztségviselők sem, akiknek a néhány bekezdésnyi törvény semmilyen támpontot nem nyújtott a végrehajtás módjára vonatkozóan. Arról már nem is beszélve, hogy a rendelet megjelenésének idején az ország jelentős része még hadműveleti terület volt, s a harcoktól éppen megszabadult helyeken sem ennek a törvénynek a végrehajtása állt a középpontban. Teljesen érthető módon fontosabb volt az újjáépítés, a termelés beindítása, mint az ilyen jellegű „ideológiai harc". A szervezetlenség és a sikertelenség láttán türelmetlenül léptek fel a szovjet katonai Főparancsnokság, valamint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság orosz vezetői. Nap mint nap személyesen és írásban követelték a miniszterelnöktől a magyar szellemi életnek a fasiszta mételytől való megtisztítását, ami számukra könyvek, újságok, zeneművek, filmek tízezreinek elégetését, megsemmisítését jelentette. Balogh István miniszterelnökségi államtitkár - aki az egész akciót koordinálta - megpróbált ugyan a hazai alacsony - a szovjetunióbeliekkel össze nem mérhető - példányszámokra, s a háborús pusztításokra hivatkozni, meggyőzni azonban nem tudta tárgyalófeleit, akik mindenképpen kilogrammokban, mázsákban mérhető eredményt akartak látni. Ezért 1945. március 14-én a miniszterelnökség újabb akciót indított. Az egyes pártok vezetőihez eljuttatott körlevélben világossá tették, hogy nem csak azt várják el az adott párt vezetőitől és tagjaitól, hogy az ügy fontosságára tekintettel a különböző gyűléseken és összejöveteleken nagy terjedelemben foglalkozzanak az összegyűjtési akció ideológiai fontosságával, nemzetközi hátterével, hanem az abban való tevékeny részvételt is megkövetelték. Annál inkább, mert - mint ahogyan a körlevélből kiderült - a kívánt eredmény elérését egy széles körű, társadalmi mozgalom elindításával akarták biztosítani. A gyűjtésben élenjárók könyvjutalomban részesítését tervezték.

4 A főispánoknak ezzel egyidőben megküldött utasítás az eddigi kudarcot nemcsak „a fegyverszüneti szerződésben foglalt kötelezettségünkre tekintettel", de „a demokratikus rend megőrzése érdekében" is szégyenteljesnek ítélte, s éppen ezért „a közigazgatási hatóságok, a 4 PIL. 283.f. 10.cs. 255.ö.e.