Bács-Kiskun megye múltjából 13. (Kecskemét, 1994)

Szabó Attila: Kecskemét adóterhei a XVII. sz. végétől 1848-ig

Iványosi-Szabó Tibor meghatározása szerint a „nincstelenek" kategóri­ájába tartoztak, akik csak személyük után fizettek adót és érdemi ingóság­gal és ingatlan vagyonnal nem rendelkeztek. 7 A személyekre kivetett adón kívül a „törpegazdá"-kat legfeljebb egy dikával, a „kisgazdák"-at legfeljebb két dikával, a „középgazdák"-at legfeljebb három dikával és a „nagygaz­dák"-at több mint három dikával nagyobb teherrel sújtották. Másként jellemezve a csoportokat, a vagyontalan nincstelenek mellett a törpegaz­dák sem tudtak megélni gazdaságukból, így kénytelenek voltak napszá­mosmunkát is vállalni. A kisgazdák közül csak ritkán vállaltak napszá­mosmunkát. A középgazdák jobb módúnak számítottak és a nagygazdák rendszeresen foglalkoztattak idegen munkaerőt. A hódoltság utolsó évtizedétől a XVIII. század végéig szembetűnő a nincstelenek arányának rohamos és a törpegazdákénak mérsékelt növeke­dése. Ezzel párhuzamosan a vagyonosabb másik három kategória aránya csökkent. A XVIII. század végén a társadalom stabilizálódott és a polgári forradalomig jelentősen nem változott. Természetesen az ingó- és ingatlan vagyon részesedése a számarányoknál lényegesen nagyobb volt a vagyono­sabb rétegeknél, de különösen a nagygazdáknál. Az 1848 előtti időszakra (a juh tartás kivételéve) csökkent ez az arány. 8 Az adónak jelentős részét a közép- és nagygazdák fizették. (Pl. 1757-ben a társadalom 17,3%-át kitevő két réteg az adó 39%-át fizette). IV. táblázat Nagygazdák kezén lévő fontosabb adóalapok 1707-1847 között (%) Év Szántó Szőlő Hámos ló Juh 1707 33,8 17,1 50,9 45,8 1757 52,6 30,2 30,8 62,0 1780 42,8 18,4 31,7 67,6 1847 25,5 11,5 13,9 71,2 A lakosságot jogi helyzete alapján gazdákra, zsellérekre és nemesekre e het tagolni: 9 V. táblázat Év Gazdák Zsellérek Nemesek Összesen Év fő % fő % fő % fő % 1707 568 85,7 84 12,7 11 1,6 663 100,0 1757 1977 68,8 873* 30,4 22 0,8 2872 100,0 1847 3568 75,3 1040 21,9 135 2,8 4743 100,0 * 81 rideggel együtt 7 Uő: 1989/B. 187-189. 8 Uő.: 1989/B. 171., 235., - 1991/A. 11-17. 9 Uő.: 1989/B. 171., 235., - 1991/A. 11-17.

Next

/
Thumbnails
Contents