Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor A NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN 1700-1850

sok százalékos aránya a város társadalmán belül gyakorlatilag alig változott 1848-ig. Ugyanakkor azt látjuk, hogy 1707-ben a különféle gabonaneműk termelésében kb. 6-8 % jutott nekik, a polgári forradalom előtt viszont a saját tulajdonú szántók, amelyek a legkisebb mértékben voltak pénzügyileg megterhelve, és általában a jobb minőségű pusztákon feküdtek, több mint húsz százalékban a nem egészen három százalékot kitevő nemesek tulajdonában voltak. Ez minden kétséget kizáróan érzékelteti, hogy a városba költöző nemesek, akik a korábbi évtizedekben még mindenekelőtt a nagyállattartásban és a juhtenyésztésben látták joggal a meggazdagodás legbiztosabb forrását, a XIX. században vagyonuk mind nagyobb részét fektették szántóföldi ingatlanokba, mivel a növénytermesztés nélkül az állattartás sem tudott prosperálni igazán. Röviden szólnunk kell még arról, milyen volt a birtokmegoszlás a tárgyalt korszak idején. Bár nem áll rendelkezésünkre az egész másfél évszázadot átfogó adatbázis, a meglévőkkel is hitelesen tudjuk dokumentálni a folyamatot, illetve annak főbb vonásait. Kecskeméten a birtokmegoszlás egyik leglényegesebb sajátossága kétségtelenül az volt, hogy a rendi társadalom idején sem létezett feudális nagybirtok. Bár az adójegyzékek tanúsága szerint a XVIII. század elején is fellelhető néhány olyan gazda, aki jelentős, sőt olykor viszonylag nagy mennyiségű gabona után fizetett adót, birtokuk nagyságát túlbecsülni nem szabad. Az V. táblázat jól érzékelteti, hogy az 1780-as állapotokhoz képest is igen lényeges változások mentek végbe a reformkorban, illetve az azt megelőző évtizedekben. 21 (L. V. táblázat.) Látható, hogy a polgári forradalomig sem a helyi nemesség, sem a cívisek kezén nem halmozódott fel túlságosan nagy birtoktest, amit a korabeli törvények sem könnyítettek meg. A XVIII. század végén a város gazdái között még a 6—20 holdon történő gazdálkodás volt tipikusnak mondható, bár igen jelentős (több mint 30 %) a kimondottan törpebirtokon, az 1-5 holdas szántón történő gazdálkodás. Ugyanakkor szinte kivétel számba menő volt az 50 holdnál nagyobb birtok. A XIX. század derekára a megváltakozások és a különféle puszták megvásárlása révén lehetővé vált parcellázások számottevően átalakították a birtokmegoszlás korábbi rendjét. Külön is érdemes kiemelni, hogy nemcsak arányaiban, hanem számszerűen is jelentősen csökkent a törpebirtokok száma. Azt mondhatjuk, hogy az átlagos, az igazán tipikus paraszti földbirtok 20 és 200 hold között volt. Ezek egy, rendszerint nagyobb része örökölhető bérlet volt ugyan, de ez alig különbözött a saját földtulajdontól, bár terhei kétségtelenül nagyobbak voltak. Közel ezer birtokos tartozott ebbe a kategóriába (az összes birtokos 56,8 %-a). Teljesen új 21. A táblázat alapjául IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b és 1991. ide vonatkozó táblázatai szolgáltak. 1780-ban a gazdák között vannak a nemesek is.