Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Kőhegyi Mihály — Merk Zsuzsa AZ 1939. ÉVI NÉPÖSSZEÍRÁS CSÁVOLYON

nincs, alkalmazottak, kevés kivétellel gazdasági cselédek. A tanyai 119 gazdasági cselédből 86 vallja magát magyar anyanyelvűnek. Sokan nem is csávolyiak, a környező falvakból érkezve itt vállaltak munkát. A két nemzedék együttélése így náluk a legmagasabb. A családonkénti gyerekszámot az összes gyerekre vonatkoztatva — tehát a 14 évnél idősebb, de még külön családot nem alapítottakat is figyelembe véve — viszgáltuk meg. 475 (250 német, 141 magyar, 84 bunyevác) családban volt gyerek, összesen 776, ami átlagosan 1,6 gyereket jelent. Az összes családra vonatkoztatva ez a szám még kisebb, 0,9% (Lásd IV. táblázat). IV. táblázat A GYEREKSZÁM MEGOSZLÁSA CSALÁDONKÉNT Családonkénti gyerekszám A gyerekes családok (475) %-ában 1 gyerek 60,0 % 2 gyerek 27,5 % 3 gyerek 6,0% 4 gyerek 3,5% 5 gyerek 2,0 % 6 és ennél több 0,6% Ezeken az általános, a község egészére vonatkozó adatokon belül nemzetiségenként bontásban másként alakulnak a számok. (Függelék 3. táblázat.) A németeknél 1,4, a magyaroknál 2,1, a bunyevácoknál 1,5 a családonkénti gyerekek száma. Meghatározó módon az egyke uralkodik a családtervezésben, ami gazdasági érdekekből, a földbirtok aprózódásának megakadályozása miatt alakult ki. E jelenséggel a két világháború közti szociográfiai irodalom gyakran foglalkozott. A magyaroknál jelentkező magasabb gyerekszám a tanyán élőkre jellemző, ahol — mint már említettük — gyakrabban fordul elő a 3-5, s csak náluk a kilenc gyerek. Ez utóbbiak — mindössze kettő — közül az egyik család nem csávolyi, amint azt az apa református vallása bizonyítja, a másik pedig — mint megtudtuk — cigány. A 4-5 gyerekes német családokban az apa napszámos vagy gazdasági cseléd, az öt ilyenből négy tanyasi. Nem a nemzetiség sajátos jellemzőiből adódik a több gyerek vállalása, hanem a család gazdasági helyzetéből, s a kialakult képet torzítja, hogy az anyanyelvi bevallásnál, mely alapján a nemzetiségi viszonyokat megállapítottuk, többször, gyakran a legszegényebbeknél figyelhető meg, hogy idegen hangzású nevük ellenére magyarnak vallják magukat. (Erre a kérdésre még részletesebben visszatérünk.) A családi állapotot csak a nőknél tudtuk — nevük alapján — megállapítani, a férfiak esetében a házi gyüjtőív adatai erre nem adtak lehetőséget.