Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Bánkiné Molnár Erzsébet A JÁSZKUN KERÜLET KÖZIGAZGATÁSA 1849-1860

nyilvánított Szentkirályi helyett Illésy Jánost bízta meg a Jászkun Kerület kormánybiztosi teendőinek ellátásval, s ezt nyílt rendeletben tette közzé. 5 Illésy János 1828-1834. a Nagykun Kerület kapitánya, a nemesi re­formmozgalom lelkes híve, az 1832-es országgyűlésen a Jászkun Kerület követe. A császáriakhoz átállt főkapitány helyett így két kinevezett kor­mánybiztost is kaptak a jászkunok, akik mindenek előtt szabad és függet­len önkormányzatukat kívánták megőrizni. Szemléletesen tükrözi a kerületek ezzel kapcsolatos nézetét az 1849. február 2-án Jászberényben tartott tanácskozmány jegyzőkönyve. 6 A ta­nácskozmányon a Jász Kerületben lakó jász és jászkun tisztviselők vettek részt. A megbeszélés tárgyát Szentkirályi Móric főkapitány level képezte, melyben közölte Babarczy Antal királyi biztos rendeletét. Babarczy a jász tisztviselőket február 8-ára Pestre rendelte. A kerületek központi bizott­mánya ezért hívta össze az elérhető tisztviselőket a teendők feletti tanács­kozásra. Az összegyűltek a rendeletet hivatalos úton tárgyalni sem kívánták „hanem mint alkotmányos formákba ütköző rendelet teljesítését minden áron, de csak magánúton megakadályozni" törekedtek. Határozatuk — mely három részre tagolódott — igyekezett a meglehetősen veszélyes és bizonytalan helyzetben döntésüket jogilag is körülbástyázni. Egyrészt ki­mondták, hogy „miután az 1848. évi 25. tc. szerint a Jász Kun Kerületek köz dolgairól csupán a nép által választott tisztviselőkből, és képviselőkből álló közgyűlés intézkedhetik, és miután a Jász Kun Kerületek együtt ké­peznek egy törvényhatóságot", így külön a jász tisztikar nem intézkedhet. Mivel nyilvánvaló, hogy a jász tisztviselők Pestre idézésével nem lehet más célja a királyi biztosnak, mint a Jászkun Kerület belügyi igazgatásába beavatkozni, a tisztviselők maradjanak helyükön és Pesten semmi esetre sem jelenjenek meg. Másrészt, mivel a tanácskozáson a körülmények ismeretében belátták, hogy a királyi biztos rendeletének végső célja a jász tisztviselők meghódol­tatása, a határozatot oly módon is megerősíteni vélték, hogy kinyilatkoz­tatták: „a tisztviselők hivatalra lépésükkor a törvényes királynak hűséget, s a törvénynek és alkotmánynak engedelmességet esküdtek: míg a kor­mányforma változtatása iránt, az összes haza, törvényes képviselői által nem nyilatkozik", addig hivatali eskü felcserélése vagy megújítása nem történhet meg. Mindazonáltal azt is megfontolták, hogy a Jász Kerületet a császári csapatok körülzárták, s így a személyes biztonságuk kerül veszélybe, ha a királyi biztos rendeletére csupán a fenti határozati pontokban reagálnak. Ezért a határozat harmadik részében megbízták Pethes Mihály jász kapi­tányt, és Hegedűs Zsigmond jegyzőt, hogy keressék fel a főkapitányt és 5. HERENDI József: A Jászkun Kerületek a függetlenségi harcz alatt 1848- és 1849-ben. Cegléd, 1901. 137 1. 6. Szolnok Megyei Levéltár [SZML.] Jászkun Kerület [JK.] Bizottmányi iratok 62/1849.

Next

/
Thumbnails
Contents