Bács-Kiskun megye múltjából 12. (Kecskemét, 1993)

Iványosi-Szabó Tibor A NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN 1700-1850

gyarapodás ellenére a törpegazdák tulajdonában lévő szőlőterület 56,5 %ról 35,2 %-ra zsugorodott. A kisbirtokosok tulajdonában viszont számarányukhoz képest bizonyos növekedés mutatható ki: 29 % helyett 32,2 %-ot birtokoltak. A középgazdák és nagygazdák tulajdonlásában érezhető az igaiikvi nagy változás, hisz mindkettőnél megkétszereződött a szőlővagyon területe: 8,2 %-ról 19,5 %-ra, illetve 6,3 %-ról 13,2 %-ra emelkedett a tulajdonukban lévő szőlő aránya. Ezek a változások mind a szőlőtermelés gazdaságosságára, mind annak rétegképző szerepére egyaránt rávilágít.

148 Ujabb szőlők nagyobb arányú telepítése mindig több társadalmi, vagyoni réteg érdekét szolgálta, illetve sértette egyszerre. Az egyik szinte az egész korszakon át ható tényező kétségtelenül az volt, hogy a földesúri jogokat bérlő, illetve megvásárló magisztrátus igen nagy haszonnal adta el a megvásárolt borokat, az év minden szakaszában magasan tartva az árakat. Ez a gyakorlat egyrészt erősen késztetett arra, hogy a saját szükségletét kiki maga termelje meg, másrészt csábított a többlettermés illegális formában történő kimérésére, a kurtakocsma tartására. Másik motiváló tényező kétségtelenül az árutermelésbe való bekapcsolódás egyik leghatékonyabb módjának minősült, amennyiben a mind fontosabbá váló készpénz megszerzését biztosította. A korszak végére az értéknövelésnek és a vagyonképzésnek egyik legfontosabb forrásává vált. Társadalmi szempontból is igen fontosnak minősült a bortermelés, mivel a nagyszámú zsellér és napszámos az év jelentős részében munkához, megélhetéshez jutott általa. Végül ismételten utalnunk kell arra, hogy a futóhomok megkötésében igen fontos és hatékony eszköznek bizonyult. Természetesen voltak olyan tényezők is, amelyek a szőlőterületek növekedése és a parcellázások ellen hatottak. Ezek között első helyen kell kiemelnünk azt, hogy az egyéni bortermelés bővülése mindig veszélyeztette, csökkentette a városi kocsmák hasznát, bevételét. A szőlősgazdák közötti konkurrencia legalább ilyen mértékben hatott. 1826 táján újabb okként jelölték meg a munkabérek jelentős növekedését, és kezdettől fogva egyik legjelentősebb ok mindig is az volt, hogy minden hold szőlő telepítésével csökkent a közlegelő területe, szűkült az amúgy is tartós válságot átélő jószágtartás gazdasági háttere. A tanács szabályozó—korlátozó szerepe éppen a felsorolt okok miatt csaknem mindig tetten érhető. Már 1691-ben részben a tanács fontolgatásával szemben döntött a zúgolódó szegények javára a nagyhatalmú földesúri inspektor. Később is az esetek nagyobb részében azt tapasztalhatjuk, hogy az állattartók érdekeire hivatkozva szegült szembe a testület a saját szűkebb érdekeit is sértő telepítéseknek. így történt ez 1779-ben is, amikor a következő módon döntött a magisztrátus: „Régi statútumok ellen senki sehol a város földin, sem pedig a maga kertinél a végre földet ne szakasz148. A fenti adatok IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/b és 1991/b ide vonatkozó táblázatai alapján készültek.