Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Tanulmányok, feldolgozások - BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet: A tanács szerepe Kiskunfélegyháza gazdasági életének és társadalmi tagozódásának befolyásolásában

nekből beszivárgó commoransok lakosi jogra igényt tarthassanak. Et­től kezdve „az ollyan idegenek tartattnak a Kerületekben commoran­soknak, kik nem alattomosan hanem a helybéli elöljáróság tudtával, és megegyezésével telepednek le valamely községben, ott rendesen adóz­nak, közterheket viselnek és helyben egyfolytában tíz egész esztendő­ket eltörvén, magokat azon üdő alatt rossz tetteikkel meg nem rovat­ták." 59 A lakosi jog öröklődött, tehát akik egyszer lakosnak bevétettek, azoknak utódai is élhettek a lakosokat megillető jogokkal. Megjegye­zendő, hogy azok az idegenek akik házasság vagy örökség útján a kerületekben ingatlan javakat nyertek, a honosítási taksa lefizetése után minden megkötés nélkül azonnal megkapták a lakosi jogot. A TANÁCS FUNKCIÓJA A MUNKAVÁLLALÁS ÉS A KERESKEDELEM SZABÁLYOZÁSÁBAN Látható, hogy a tanács szinte teljhatalommal rendelkezett az egyes társadalmi rétegek közötti mobilizáció közigazgatási úton történő sza­bályázásában. Irányító szerepe mellett felügyeleti és szabályozó tevé­kenysége a legerőteljesebben a többségében munkavállalóként létező zsellérek és commoransok felett érvényesült. Azt, hogy kit tekintettek commoransnak a fentiekben már vázol­tuk. Nem határozták meg ilyen pontosan azt, kit tartanak zsellérnek a kerületeken belül. Az adóösszeírások elemzése segíthet a commoransok és a zsellérek kategóriájának körülhatárolásában. Az 1755/56-os évből megmaradt mindkét társadalmi réteg vagyoni összeírása. Ez évben Félegyházán Összeírtak 205 commoranst, közülük teljesen nincstelen volt 74 sze­mély, az összeírtak 36.09%-a. Ugyanez évben zsellér 90 fő, közülük teljesen nincstelen 18 személy az összeírtak 20%-a. A commoransok között található 10 mesterember, a zsellérek között 8. A vagyonössze­írás alapján a legszembetűnőbb, hogy azok közül, akik rendelkeznek valamennyi állatállománnyal a zsellérek között egy-egy személynek több állata van, mint a commoransoknak. A legvagyonosabbakat vizsgálva, hiszen ők azok a várományosok akik kitörhetnek ebből a rétegből, úgy tűnik, a zsellérek lényegesen nagyobb állatállományt gyűjthettek. Az oka valószínűen az, hogy ők huzamosabb ideig úgy laktak egy-egy gazdánál, hogy állatalkat ott 59. SzML, Jászkun Kerület közigazgatási iratai Fasc. 4 N 2 799/1831.

Next

/
Thumbnails
Contents