Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Források - TÓTH Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatosan
37. Kertész István, a Külügyminisztérium Békeelőkészítő Osztályának vezetője még élesebben fogalmazott: „A magyarországi német lakosságnak Németországba való kitelepítéséről készült rendelet-tervezet magyar szempontból a legmesszebbmenő aggodalomra ad okot. (...) Tekintettel arra, hogy a sajtóban napvilágot látott hírek szerint a közép-európai kérdések rendezésére hivatott illetékes tényezők tévesen vannak tájékoztatva a magyarországi németek számáról, ezért e tárgykörben a külügyminisztérium 1945. december hó l-jén 130/res. Be. szám alatt jegyzéket nyújtott át az angol, amerikai és szovjet kormányok budapesti képviselőinek. A jegyzék ténybeli adatok közlése után a következő kijelentéseket tartalmazza: „Ez alkalommal is a demokratikus Magyarország kormánya kijelenti, hogy meggyőződésével ellenkeznék magyar állampolgárok tisztán etnikai származási ok miatt való kitelepítése. Úgy azt, mint a kollektív büntetésnek mindenféle faját helyteleníti. Ezért kívánatosnak tartja, hogy kitelepítés alá csak azok a németek kerüljenek, akik kifejezett magatartásukkal Magyarország ügyét elárulták és a hitlerizmus szolgálatában álltak." Eltekintve az ily módon ... határozottan leszögezett és elv feladás nélkül nehezen megváltoztatható álláspontunktól, a rendelet egész konstrukciója és szelleme hú másolata a zsidóellenes magyarországi rendeleteknek. Valószínű, hogy a végrehajtása sem lehetne más. Nemzeti szempontból azonban a legnagyobb veszélyt az rejti magában, hogy a rendelet mintául és precedensül szolgálhat a szomszéd államokban élő magyarság elleni eljárásra. Ez a veszély ma csak Csehszlovákiában immanens, de holnap fenyegethet Jugoszlávia és Románia felől is. Erkölcsi alapunk sem lenne többé a védekezésre, minthogy a rendelettel magunk teremtenénk precedenst a tisztán nemzetiségi és anyanyelvi kritériumok alapján történő kitelepítésre. (...) Az anyanyelv már csak azért sem lehet kritériuma a kitelepítésnek, mert a német anyanyelvűek között, kiváltképpen a városokban, számos más nemzetiségűek, így különösen zsidók is vannak. Eltekintve a rendeletnek most nem részletezendő jogászi fogyatékosságaitól (pl. nincs jogorvoslat a mentesítés kérdésében a helyi bizottságok által hozott határozat ellen; magyar anyanyelvű magyar állampolgárok is kitelepítendők volnának, ha az SS-nek vagy a Volksbundnak tagjai voltak; lehetetlen a községenként! 10%-os megkötése a mentesítendők arányának; a kitelepítendők arányának; a kitelepítendők vagyonának zárlatát szabályozó 4. paragrafus egészen pongyola és hiányos; stb.) majdnem bizonyosra vehető, hogy a közlekedési eszközök, továbbá az élelmiszer és fűtőanyag hiánya miatt a kitelepítés nem volna olyan humánus módon eszközölhető, ahogyan ezt a potsdami határozatok előírják. Az ilyen eljárásnak ódiuma természetszerűleg kizárólag a magyar kormányra és nemzetre hárulna. Nem volna többé erkölcsi jogosultságunk sem tiltakozni a világ közvéleménye előtt a csehszlovákiai kiutasítások miatt. Fenti szempontokra tekintettel, a rendelet 1. paragrafusa a kövekezőképpen szólna: „Németországba kitelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát és önkéntes jelentkezés alapján tagja volt a. ) Volksbundnak vagy b. ) valamely német fegyveres alakulatnak, vagy c. ) a hitlerista eszméket magáénak valló bármely pártnak vagy egyesületnek, vagy . c.) a hitlerista szervezeteket bármi módon támogatta. Feltétlenül kitelepítendő az is, aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta. UMKL. Külügyminisztérium Békeelőkészítő Osztályának ir. 11/28.
