Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Források - TÓTH Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatosan

Mindezeknek a meggondolásoknak az alapján a legkevesebb az, ha a kitelepítési rendeletben a kitelepítendők körét e pillanatban a német nemzetisé- gűekre, vagy ami még jobb lenne, a volksbundistákra korlátoznák, mert ha ezekből kifogyunk, akkor később még mindig mérlegelni lehet szélesebb kategóriák bevonását. A kitelepítés során el ne felejtsük belevonni, azokat a jugoszláviai németeket, akikkel hónapok óta labdáznak határtól határig a legkülönbözőbb hatóságok. 2. ) Másodsorban fel kell hívnom a figyelmet a rendelet nyilvánvalóan szándékos túlzott egyszerűségének a veszélyére. Aki ismeri a zsidó törvényekkel és rendeletekkel kapcsolatban kialakult konkrét helyzeteket, az tudja, hogy e téren merev jogszabályok emberek és családok kettêfûrészelésére a legszörnyűbb egyéni helyzetekre vezethetnek. Ezen csak egy, a jelenleginél részletesebben kidolgozott rendelet segíthet, melyet olyanok, akik az egykori zsidó rendelkezések következményeit isménk, igen hamar el tudnak készíteni. A jelen emlékirat végén csatolok egy ilyen tervezetet, mely — a nemzetiségi alap elfogadása mellett — számot vet azzal, hogy: a) rendelkezni kell a gyermekek, nevelt és örökbefogadott gyermekekre vonatkozóan is, b) az egyetlen gyermekénél lakó felmenőt akkor sem szabad attól elszakítani, ha netalán 65 évesnél fiatalabb, c) az özvegy, elvált vagy különélő szülőt nem szabad kitelepíteni, ha vegyes házasságból származó gyermekével él együtt; képzeljünlc egy német nemzetiségű özvegyasszonyt, aki magyar nevű és nemzetiségű gyermekeivel él együtt! d) valamiféle szervet meg kell bízni a kitelepülési kötelezettség elbírálásával és itt feltétlenül kell egyfokú jogorvoslatot engedni. 3. ) A harmadik súlyos és a legnagyobb mértékben nyugtalanító momentum a közlekedési eszközök elégtelenségének, karhatalmunk hiányosságainak és a súlyos téli időnek az együtthatása. A legnagyobb mértékben tévedés azt hinni, hogy a zsidó deportáltakat szállító vagonok pusztán azért váltak halálvagonokká, mert azt néhány szadista így határozta. Ezek szadisták nétidll is halálvagonokká vállak egyszerűen azért, mert néhány hiányos ítélőképességű és hiányos szervezőképeségü ember fejébe vette, hogy rövid úton megszabadítja Magyarországot a zsidóktól és ezt az elhatározását a nyilvánvaló ténybeli akadályok ellenére is forszírozotton keresztül vitte. Ma még súlyosabbak a ténybeli akadályok. Ebben a percben, amikor a kitelepítendő svábok összeterelése megkezdődik, ezek önmagukat ellátó és a magulc kenyerét megkeresni tudó emberekből a közre szoruló emberekké válnak és minden egyes öl fa vagy liter tej, ami részükre juttatódik, azonnal beállítható az éhező és fázó magyar milliókkal való összehasonlításba, minek a következménye az lesz, hogy hiába teszünk oda orvosokat és ápolónőket, mert a kitelepülök részére csak szűkös ellátási és valószínűleg teljességgel elégtelen fűtési viszonyokat tudunk majd biztosítani. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy szerelvény csak a berlini szövetségközi tanács engedélyével indulhat majd el, de ettől függetlenül is közlekedési viszonyainknak a tavalyihoz képest többszörös leromlása folytán ezer és egy lehetősége van a fennakadásra, akkor minden tudatos szadizmus nélkül is a legkönnyebben elénk rajzolódik az újabb halálvagonoknak a képe, amelyekből majd megfagyott embereket és a hiányos táplálkozás folytán elpusztult gyermekeket fognak az osztrákok vagy az amerikaiak kiszedni, amit azután senki sem