Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Források - TÓTH Ágnes: Bibó István memorandumai a magyarországi német lakosság kitelepítésével kapcsolatosan
kézenfekvő: a volksbundisták, az SS kötelékébe belépettek, akik németre változtatták a nevüket, akiket nemzetellenes cselekmények miatt elitéltek. 18 Ezt meg lehet oldani, de emellett hajlik erre jelen pillanatban a közvélemény is. A végrehajtást ebben ajogászilag megfogalmazott mérvben, túl ki kellene szélesíteni, hogy gyakorlatilag a németség legnagyobb része mégis kitelepíthető legyen. Ez a megoldás technikailag épp olyan nehéz, mint az 1.) pontban említett, miután a hová és hogyan kérdés változatlanul fennáll, politikailag pedig, ha nem is annyira támadható, mint a másik, mindenesetre nagyon megfontolandó és bizonyos mértékben aggályos. Felmerül és épp az utóbbi napokban néhány cikk is kész arra, hogy ezt az eszmét is felvesse az újságokban, hogy nemzetközileg megalapozott módon az érdekelt többi államokkal közösen történhetne a németség egységes hazatelepítése. Ez nyílván helyes és tisztességes eljárás, amelyen nyílván, ha lehetséges kapva kell kapnunk, azonban ennek a feltételeit én nem tudom megítélni és ehhez a hozzászólást mindenesetre szükségesnek tartom. Marad utolsónak gyakorlatilag lehetséges megoldás, melyet a magunk körében és magunk eszközeivel különösebben exponált (?) feltételek nélkül végrehajthatunk, amelyet lehet nevezni minimális megoldásnak. Nevezetesen olyként megoldható, hogy a telepítés keretében a telepítési szervek által általában a földreform végrehajtással kapcsolatban hajtanánk végre a fasiszta németek kitlepítését és mobilizálását olyként, hogy komolyan és szorosan értelmezve a Volksbund-tagok és egyéb kétségtelenül fasisztának minősíthető svábok birtokai felosztását, ez telepítési lehetőség a magyarság számára, ugyanakkor pedig nyilvánvalóan volksbundista esetekben kényszerű birtokcserét alkalmazhatnánk, miáltal elérhető, hogy egyrészt a sváb vidékekre magyar rátelepítés történne, másrészt pedig a sváb tömbök széttelepülnének és bizonyos büntető esetekben, amely azonban nagytömegű nem lehetne, internálás, illetve gyűjtőtáborba való elhelyezés lehető volna és akkor a büntető esetként kezelendő fasiszta németeket elsősorban telepítenénk, vagy juttatnánk ki addig pedig idebent munkával foglalkoztatnánk az újjáépítésben Ezekben látom a lehetőségét a megoldásnak és azért terjesztettem elő a gyakorlatilag elképzelhető, vagy felmerülő több megoldási lehetőséget is, hogy világossá tegyem, hogy a megoldás és a kérdésnek az elintézése távolról sem olyan egyszerű, amint a bedobott jelszavakban mutatkozik, viszont kétségtelenül nyugvópontra kell jutni, tehát kérem a hozzászólást és lehetőleg ennek az ülésnek az alkalmával megállapodjunk és a Népgondozó Hivatal, esetleg más szerv ebben a kérdésben dolgozni tudjon, miután az ügy állása sürgető és egyrészt az eddigi kezdeményezések esetleg kifelé idézhetnek elő nem kívánatos követkeményeket, másrészt pedig benn az országban a magyar nép körében feltétlenül nyugtalan a hangulat azért, hogy volksbundista német községekben igen sok kihívó magatartás észlelhető, ami mindenképpen valamilyen intézkedést és megoldást kíván. 18. Ugyancsak meglehetősen summás megítélés. Nem tesz különbséget a volksbund vezetők és tagok között, de az SS-be kényszerrel, vagy önként belépettek között sem.