Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)

Források - IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: Adatok a reformkori Kecskemét társadalmi ellentéteihez

engem, azért mivel azt akarták némelyek, hogy én őket vezessem be a város házához, én pedig azt mondottam, hogy mivel a dolog nem törvényes, én elől nem megyek, hanem ha valamely írásuk lészen, akkor majd meglátom. " Füredi Péter kérdezvén továbbá, hogy kik voltak, akik erre ingerelték, a többek közt megnevezte nemes Bodacz Istvánt, és a Pápai asztalost. 6-or. Ketskeméti István 50 esztendős, R. cath. feleséges udvari gazda, ma, hogy a piatzon meszet vásárlott, Szeder Farkas József Bodacz Istvánnal oda­ment, és neki Szeder Farkas azt mondta, hogy „ha ma nem holnap kihánnyuk az egész tanácsot.'' Ketskeméti akkor azt mondotta, hogy „ha már őket ki­hánnyák, legalább őtet hagyják meg, mert szegény ember." Akkor Farkas József Ketskemétinek vállát megveregette, s azzal bíztatta: „ne féljen, csak magát jól viselje, őtet meghagyják. " Szinte a kiküldöttségnek értésére esvén az, hogy Hártó Szokolay János sok házakat avégett bejárt, hogy lakosokat Jellázítsa arra, hogy a tanácsot Gál István és több nyughatatlan társaik kívánságára kihányhassák. Ennek követ­keztében: Hemzó Lídia hajadon, Hemző Ambrus helybeli csizmadia czéh mester leánya béhívattatván, azt adja elő, hogy 1 -a Octobris Hártó Szokolay János a házukhoz ment. A háznál egyedül lévén, neki Hártó Szokolay János ezt mondot­ta: „No leányom, megmond atyádnak, hogy holnap reggel ahány fia van, annyivaljöjjön bé a város házához reggel 8 órakor, mert ott szép dolgot fog látni Majd a jövendő successoroknak fogunk jót tenni, mert én azok boldogságokért munkálódom. " Azután Szokolay János, hogy kiment, újra az ablakra visszajött, s akkor a hajadon édesannya is a szobában lévén, fentebbi szavait annak is ismételte. Nemes Gombos János és nemes Suhari Nagy Imre egyenlően azt vallják, hogy Hártó Szokolay János e f. hónap l-ső napján házuknál megjelenvén, nektek ezt mondotta: „No most álljunk csülökre, gyerünk el a Gál Istvánhoz, azután pedig holnap (2-a Octobrtaj a városházához, csapjunk ottan egy Min­denszentek napját, hánnyuk ki a tanácsot. " ók Hártó Szokolay János kérésére Gálhoz nem mentek el, de ugyan annál soha nem is voltak. Nem.es Barmos Károly azt adja elő, hogy Hártó Szokolay János, ki már azok előtt is nála gyakran megfordult, most 1-a Octobris házához ment, és neki azt beszélte, hogy „holnap (2-a Octobris) a tanácsra reá fognak ütni, és ki­hánnyák a tanácsbelieket. " Azután ládájára lefeküdt, magát úgy tetette, mint­ha álmos volna, ő a házból kifordult, s azon idő alatt ládájából 71 ezüst pénzt ellopott. Szinte ez alkalmatossággal értésre esvén a kiküldöttségnek, hogy Keresz­tes Sándor is lázasztotta volna a csendes lakosokat arra, hogy a tanácsra törjenek reá, ennek következésében: Keresztes Sándor bé hívattatván, ós arról , hogy a csendes lakosokat zendülésre, lázadásra kinek nógatásából szólította fel, azt vallja, hogy ö senki által arra nem kéretett, sem pedig a városi lakosok házaiknál avégett, hogy azokat zendülésre felszólítsa, nem járt. Mert ő a tanács iránt mindenkor tiszte­lettel viseltetett.

Next

/
Thumbnails
Contents