Bács-Kiskun megye múltjából 11. (Kecskemét, 1992)
Tanulmányok, feldolgozások - KŐHEGYI Mihály — Merk Zsuzsa: A bajai születésűek névváltoztatásai (1895-1945)
kővári neveket. Az idegen hangzású nevek csak egy része alkalmas erre a megoldásra, így kevesen is élhettek ezzel a lehetőséggel. Az új családnevek legnagyobb számban (60%) földrajzi neveket hordoznak, -i képzővel vagy pusztán alapalakban. Ezek közé pedig nem is soroltuk azokat, melyek keresztnevek és helységnevek egyaránt lehetnek, hiszen földrajzi neveink közül számos erre vezethető vissza (Csaba, Szepes, stb.). A két vizsgált névkönyvben 70, illetve 80 százalékot tesznek ki a földrajzi helyre utaló nevek, ezeken belül is az -i képzősök. A nevek e csoportjában néhány igen kedvelt akad: a Bajai 11-szer, a Bácskai 9-szer, a Bodrogi 7-szer, a Dunai (Dunavölgyi) 7-szer fordul elő. Ez nem véletlen, mert bajai születésűeket tartalmaz névanyagunk. A város egy nagyobb földrajzi egység, a Bácska, valamint a hajdani Bács-Bodrog vármegye része, és a Duna mellett fekszik. E nevek gyakorisága minden bizonnyal ezzel magyarázható. A Bácskai mellett még a Bács, Bácsfalvi (3) és a Bácstelki alak szerepel. Felbukkannak — bár nem ily gyakorisággal — olyan nevek is, melyek az itt élők számára bírnak jelentéssel, mert a városhoz vagy annak környékéhez kapcsolódnak. Ilyenek a Kákony (a Duna egy szigete), a Cserta (a Duna mellékága), a Szlatinai (egy dűlő neve), a Szentistványi (Baja egy városrésze). Ötször fordul elő a Kamarás név, melyet méltóságnévként közszói eredetűnek is tarthatnánk, de gyakoriságát inkább a város alá hajló Dunaág hivatalos neve (Kamarás-Duna) magyarázza. (Közkeletű neve, a Sugovica idegen hangzása miatt nem volt alkalmas a névválasztásra.) Feltűnik néhány Baja környéki helység neve is: Almási (Bácsalmás), Bokodi (Bácsbokod), Csávolyi, Garai, Jánoshalmi, Kalocsai (5ször fordul elő), Madaras, Monostori (Bátmonostor). Ide sorolhatók a nagyobb tájegységet jelölő Kunsági, valamint a Kun előtagú összetett nevek is (Kunhalmi, Kunváradi). Feltételezhető, hogy a származási hely határozta meg ezeknek a neveknek a felvételét, de csak a Csávolyi esetében tudjuk biztosan. A Dér (2), Déri (3) többszöri előfordulását magyarázhatja a város életében, kultúrájában jelentős szerepet játszott Déri Frigyes, kinek adományából Baja legnagyobb parkját, a róla elnevezett Déri-kertet hozták létre. Nagy a valószínűsége, hogy más városok polgárainak névváltoztatását vizsgálva, hasonló jelenség figyelhető majd meg, az ember szűkebb-tágabb környezete az új név felvételét is befolyásolja. A nevek e