Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

Ö. KOVÁCS József: Mintavétel Kecskemét XVIII. századi történetéből: a mezővárosi társadalom és a zsidóság

Ian szövetségbe vannak vallásaikra nézve is egymás között, hogy egy főrabbi alatt, mint példának okáért az óbudai, sok vármegyebeli rongyos és tehetős zsidók vágynak, ezeknek egymás közt ha pereik vágynak, az a legfőbb bíró közöttük. Midőn az titulo tolerantialis contributionis behívja őket, nem jönni, hanem seregenként berepülni tartoznak Óbudára, és minthogy az originális zsidó nyelv érthetetlen, ők pedig azon is magokat megértik, az ő végezéseik egymás között csak nem végére mehetetlenek, és kétség kívül ott készülnek az ország lakosainak gyapjúbeli commerciumoknak meggyengíté­sére célozó legsubtilisebb planumok és allianciák, melyeknek egy főbb cikke­lye az is, hogy valamint a vevő tehetős zsidók bizonyos kicsiny taxát a rongyos zsidóknak, mint gyapjúszerzőknek adni szoktak, úgy ezen rongyos zsidók másrészrül még sokkal több taxát kívánnak az eladó ország lakosok gyapjújának minden mázsájátúl, úgymint akik a vevőnek azt recommendál­ják. És így vagy akarják, vagy nem, a lakosok mégis tartoznak a rongyos zsidóknak contribualni, és azokat tartani. Kik minthogy a legrongyosabbak is mind a shachtereknek és cantoroknak sok fizetések miatt, sőt az ő ételbe való vallásbeli rendkívül való válogatások miatt is rendkívül való nagy költséggel kenteiének élni, úgyhogy a legrongyosabb zsidónak is, kinek alig van két forintja, legalább kétszáz forintokat el kell esztendeig költeni. Minde­zek pedig honnét telnek ki, ha nem a szegény magyaroktúl, a mi édes hazánknak őáltalok megszegényített lakosaitól az ő sok csalárdságok által. Nemde nem a jus talionis, nemde nem az okosság, nemde nem azokra a véghetetlen sok károkra való tekintettel, melyeket okoznak ők csalárdságok által, commendálnák-e tehát, hogy az eladó fél is és így a T. N. Vármegye, úgy mint az egész vármegyében lakozó sok ezer individiuumoknak represen­tansa, minden József napi N. vármegyei gyűlés alkalmatosságával, amidőn ők is ezen objectum eránt conspirálni és gyűlést tartani szoktak, csak egy órácskát is mondjuk venne a T. N. vármegye, hogy ezen csalárdságoknak megakadályoztatására a vármegyebeli lakosoknak és magoknak az uraknak is közhasznoknak előmozdítására esztendőnként conferenciát tartana a gyapjúnak és annak árának az idő és a környülállásokhoz képest való gon­dolkodásra. Ők gondolkoznak, mi nem, ők magoknak használnak, mi nem, ők segítik egymást, mi talán sokan azon örülünk, ha egyik két-három forint­tal drágábban adhatja a gyapját mint más, sőt találkoznak, akik magok is eltagadják, sőt kevesebbre mondják az árát, amint eladják, s így lakostársai­kat károsítják, magok is pedig zsidó keresztyénekké lesznek, ők mint vevők active vágynak, sőt decretorie mi ellenünk, mi soha active nem, mindég passive vagyunk mellettek, és annak kell meglenni, amit ők akarnak az adásnak és vevésnek természete ellen, mely szerént az eladónak is szint úgy annyi részt kellene venni az eladásban, mint a vevőnek, és hogy illendő-e a

Next

/
Thumbnails
Contents