Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

Ö. KOVÁCS József: Mintavétel Kecskemét XVIII. századi történetéből: a mezővárosi társadalom és a zsidóság

és társaitól vásárolt meg egy zsidó kereskedő 294 drb marhabőrt, összesen 519,75 rajnai forintért (rft), darabját 3,50-ért. A pénzt azonban csak a karácsonyi ünnepek alatt rendezett vacsi vásárkor szándékozott átadni a vevő, akiért az alispán vállalt kezességet. Egy másik 1725. évi üzlet során ugyanilyen körülmények között adott el Boldog Gergely székbíró 350 marhabőrt (612 rft-ért). Mint az előbbi két esetben, úgy a következőben is nagyon lényeges szerepe volt az egyezségért, pontosabban a zsidó kereskedő emberért jótállást vállaló nemesnek, földesúrnak, tehát a rendi állásánál fogva hitelt érdemlőnek ítélt pártfogónak. Ilyen személy volt például a rátóti Mágochi Mihály, aki kissé paternalisztikus hangvételű levelében igyekezett kimenteni „pálinkafőző" rossz sidóját", aki — a valószínűleg Kecskeméten átvett bőröket nem tudta eladni a váci vásáron, s ezért késett a pénzelszámolással. Mágochi türelmet kért a kecskemétiektől és ugyanakkor kezességet vállalt pártfogolt]áért.

38 Kapcsolatuk és egymásról alkotott, írásban is rögzített („rossz . . .") és általunk jogosan feltételezett véleményük tulajdonképpen megszokott feudális viszonyt sejtet: a több szempontból jogon kívüli zsidó ember üzlete az őt már csak rendi helyzeténél fogva is lenéző, ám ugyanakkor hasznot is húzó nemes kapcsolata ez. Egymással szembeni valószínűsíthető ellenszenvüket a szükségszerűség tette mindkettőjük számára profitáló alkuvá. Kecskemét földesúri széke 1744-ben már három osztályba sorolta az itteni zsidókat.

39 Az elsőbe tartozónak vélték az „idegen csavargókat", akiket szinte állandóan csak a „gonosz" jelzővel illettek. Természetesen e fogalom olvasásakor a kutatónak a XVIIE századi magyar történelem mélyebben fekvő tényezőire is figyelnie kell, és tekintetbe kell venni azt — a már érintett — közfelfogást, ill. előítéletet, amely a zsidók ellen irányult. A zsidóság legperiférikusabb tömegei valóban csavargásra kényszerültek és minden fortélyukat latba vetették, hogy boldoguljanak. S e rétegnek a kereskedést sem engedélyezték. Náluk valamivel tehetősebb és előnyösebb helyet foglaltak el a tűrtség tablóján a második osztályba sorolt s a vármegyében már ismert — korabeli kifejezéssel élve — „minden gonosság nélkül lakozó" zsidók, akik Kecskeméten egy-két napig kereskedhettek. Jórészt a tanács szerint összeállított piramis csúcsára pedig négy óbudai zsidót (Hersli Bernát, Lebel Márk, Hersli Josep, Mandli Lebel) helyeztek. E harmadik osztálybeliek szükséges esetben akár két hétig is kereskedhettek, de házhoz, „örökös lakáshoz" vagy bolthoz már csak az érvényes országos törvények alapján sem juthattak. Földesúri és városi haszonvételeket ekkor még nem árendálhattak. Az esetle38 IV. 1528. c. Az izraelitákkal kapcsolatos iratok. (A továbbiakban Az izr. ir./I. 1725. 2. fasc. 12. sz.; Uo. sz.n. B-KML. 39 Uo. sz.n.