Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

ZORN Antal: Német betelepülések a mai Bács-Kiskun megye területére a XVIII. és a XIX. században

kárvallással legszentebb felséged maga is megtapasztalt, s amely telepítés miatt már kimutatták, hogy a kamarauradalmak területén már nincsenek benépesítésre alkalmas puszták. S ezt a fajta benépesítést semmiféle elv nem támaszthatja alá, de legkevésbé lehet azzal érvelni, hogy már csak azért is javasolható, a benépesítésnek ez a módja, mert a magyar nép majd tőlük, az onnan betelepülőktől tanul meg szántani, vetni, boronálni, kaszálni és állatokat hizlalni. Ami pedig — sorrendben haladva — a földművelésről terjeszt elő a tervezet készítője: kétségtelen tény az, hogy Magyarországon főleg azokon a helyeken, ahol meg van az eladás lehetősége, a földművelésnek meg van a kellő tekintélye, és azt jó igyekezettel folytatják is. Ott ahol fekete a föld arasznál mélyebben szántanak, de sokszor egy lábnyi mélyen is. De azon sem szabad csodálkozni, amiről ez a tervezet is említést tesz, hogy tudni illik négy ujjnyi mélyen szántanak, mert ez a dolog a következőképpen áll. Sok területen ugyanis olyan a talaj összetétele, hogy a természeti adottságok folytán a fövényből álló altalajon csak 4 ujjnyi a felületi földréteg. Ha tehát ez alá szántanának s utána a legkitűnőbben megtisztított vetőmaggal vetnék is be, a leggondosabb művelőjének sem hozna többet ez a vetés, mint még a bevetett mag felénél is kevesebbet. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy minden talajt minőségi sajátossága szerint kell megművelni. Mert az ország alsó területén mindenki láthatja, hogy egy lábnyi mélységben 6-8 igavonó barom segítségével lehet csak szántani, ugyanis a tömött, iszapos talaj ekkora erőt követel meg. Ugyanakkor és ezzel szemben nagyon sok más területen a 2 igavonóval megszántott föld minőségben is, mennyiségben is azonos területen meghozza az előző évvel megegyező termést. Ugyanezt kell megállapítani a rétekről, a legelőkről, az állathizlalásról, s a husozásról is: az ügy egésze szempontjából csak elképzelések az itt felsorolt alapelvek és azok a jobbitások is, amelyeket a szerző ezeken a területeken javasol, mert ezeket Hollandiából és Holsteinből szedte ugyan össze egyébként a javaslat szerzője, de egyetlen örökös tartományban, vagy e tartományokkal inkább szomszédos más országban sem használják egyik módszert sem: ezért e javaslatokat álmodozásoknak kell tekinteni. A végkövetkeztetésünk tehát az, hogy a tervezet készítőjének egyedül az az elvi javaslata helytálló Magyarország mindenfajta gazdálkodásának növelése érdekében, hogy meg kell komolyítani a kereskedelmet, illetve: a termeivények eladását. E megkönnyítéssel kapcsolatban a tervezet azt mondja, hogy annak eszköze az, hogy a kereskedelem csatornái nyíljanak meg a folyók hajózása által. Ha a tervezet készítője ezen azt érti, hogy legyen szabad a kereskedelem a hajózható folyókon, illetve ha a termeivények szabad kiszállítására gondol — akkor ez üdvös gondolat. Ha azonban úgy érti a „csatornákat" és a „folyók hajózását", hogy össze kell a folyókat csatornák-