Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

MOLNÁR Attiláné: A paraszti vagyon összetételének alakulása Kecskeméten 1655—1769-ig a végrendeletek alapján

képpen hasznosítható. A kukorica termesztés elterjedéséig az egyik legfontosabb és legkedveltebb hústermelő állat is volt. Csekélyebb beszerzési ára, igénytelensége miatt még a szegényebbek is tarthattak néhányat. Arra is gondolnunk kell, hogy éppen a csekélyebb értéke miatt a kisebb állományról a végrendelkezők több esetben meg sem emlékeztek, így a valóságban szélesebbkörű tartást kell feltételeznünk. Az állomány 1745 tájáig történő növekedését, majd lassú csökkenését érzékelteti az egy főre jutó átlag alakulása is. (L. IX. táblázat.) Az egyes rétegeken belül mind a hagyományozok aránya, mind az egy végrendelkezőre jutó átlag számottevő eltérést és változást jelez. A törpebirtokosok között a juhokról testálok száma mindvégig igen kicsiny, arányaiban enyhén emelkedő volt. A kisbirtokosok között a juhos gazdák aránya csaknem pontosan kétszer akkora lehetett mint a náluk szegényebb rétegen belül. A két gazdagabb rétegen belül a juhokról is végrendelkezők aránya erős ingadozást jelez. A középbirtokosok között a juhos gazdák 1711-ig arányukban alig voltak többen mint a kisbirtokosok között. Meglepően nagyarányú volt az emelkedés a szabadságharc és a redemptió közötti évtizedekben, amikor csaknem háromszorosára nőtt arányuk, majd ezt igen jelentős visszaesés követi. A juhtenyésztés rentabilitását dokumentálja az, hogy a gazdag parasztság, a gazdag cívisek között mindig jelentős számban voltak, akik juhászattal foglalkoztak. A számszerű emelkedés itt is jelentkezik, de a visszaesés lényegesen mérsékeltebb mint a középbirtokosok esetében. A városban lévő gazdák juhállományból való részesedési aránya még szélsőségesebb volt. A szabadságharc előtt is a végrendelkezők és a lakosság többségét kitevő törpebirtokosok az állomány alig tizedével rendelkeztek. Kedvezőbb arányban birtokolta a kisbirtokos, még nagyobb arányban a középbirtokos réteg. Mindennél többet mond viszont az, hogy a juhállomány közel hattizedével a végrendelkezők egy tizede rendelkezett. Igen érdekes, hogy miközben a juhtenyésztés valóságos virágkorát élte 1745 tájáig, és a cívisek között is egyre kedveltebb gazdálkodási terület lett, mégis az állományból való részesedésük igen jelentősen csökkent, és a másik három réteg mindegyike a korábbinál nagyobb arányban birtokolta a juhállományt. A kun puszták megváltását követő gond, válság gyorsan átrendezte ezeket az arányokat. A törpebirtokosok, akik a végrendelkezők harmadát alkották, elhanyagolható számú juhot tartottak. Úgy látszik, hogy a kisbirtokosok viszonylag jól tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és a birtokukban lévő állomány nagysága kevésbé sínylette meg az átállást. Bár hangsúlyoznom kell, hogy ezekben az évtizedekben a végrendelkezők legnépesebb csoportját alkotják, és ez a tény az elemzéskor nem kerülheti el figyelmünket. A korábbinál nagyobb arányban végrendelkező középbirtoko-