Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - III. rész: 1780

szeljenek egy esztendőre egy malomtól." 53 A városi statútum szövegezése alapján több tényre is következtethetünk. Egyrészt gyakori lehetett, hogy a malomtulajdonosok idegen munkaerőt, molnárokat alkalmaztak. Másrészt, a megszabott bér alapján hozzávetőlegesen következtetni lehet ezen szárazmalmok évi tiszta hasznára, bár a malom körüli elfoglaltság minden bizonynyal nem kötötte le a molnár teljes munkaidejét. A korábban idézett rész alapján is következtethetünk arra, hogy a szárazmalmok bizonyos értelemben „szakosodtak". Az idézett városi határozat záró sorai is erre utalnak: „A kásamalmokban, a ki kását őröl, annak ondóját (köleskorpa), mint tulajdonát nem a molnár, hanem a kié a kása, mindenkor elvihesse." Ezek a specializálódások érthetően az adóösszeírásokban nem jelentkeznek. Kétségtelen viszont, miként az a tény, hogy a magisztrátus is foglalkozott az üggyel, a köleshántoló malmok jelentős számban lehettek a városban, hisz ezekben az évszázadokban a köles az egyik legfontosabb tömegfogyasztási cikk volt. A malmokkal együtt kell említenünk a mezőgazdasági feldolgozó ipar igen nagy jövő előtt álló kezdeményét az olajütőt is. Ezek száma, legalábbis a nyilvántartás alapján viszonylag csekély, mindössze hét, hasznosságukat mégsem lehet lebecsülni. Az sem kétséges, hogy a város gazdáinak jelentős részét, hányadát érinthette ez a kézművesség, különben a városi tanács nem hozott volna az ügyben is határozatot: „Az olajsutukban ennekutánna minden pogácsától egy garas fog fizettetni, azért a gazdától a sutusok sem ételt, sem italt ne kívánjanak. Ennek felette azon pogácsánkon kívül, melyek a főzés közben a katlan alatt égnek, minden pogácsa a gazdának, ki az olajat ütteti, egészen visszaadassék." 53 A mezőgazdaságra épülő további „feldolgozóiparnak" minősíthetjük a pálinkafőzést is. A legrégibb városi feljegyzések szerint mind a város, mind a városban lévő adófizetők közül többen foglalkoztak pálinkafőzéssel. Az adó- és számadáskönyvekben 1662-től rendszeresen találkozunk az erre utaló adatokkal. A XVIE században a nagyobb gazdák pálinkafőző tevékenységére nem találunk adatokat. A XVIII. században viszont egyre szélesebb körben tűnik fel ez a város által elismert és egyidőben megadóztatott tevékenység. Lehet persze, hogy a hódoltság korában az adókivetés során nem figyeltek fel a nagyobb gazdák között erre a magánjellegű tevékenységre, vagy más formában adóztatták azt meg. Nem lehet a véletlen műve, hogy e téren is jelentős számszerű visszaesés érezhető a század derekához képest. (L. ugyancsak a II. rész XXIV. és a jelen feldolgozás XXII. táblázata.) A szegényebb és a gazdagabb csoportok, réte53 Uo. 1777. január 31. 54 Uo.