Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790 - II. rész: 1757

jelentős haszonnal dolgozhattak. A kovácsok között is két gazdag família található. A további hat szakmán belül csak egy-egy fővel vannak képviselve. Közismert, hogy a mezővárosi kézművesek sok szállal kapcsolódtak a mezőgazdasági tevékenységhez. Olyan jellegű vizsgálat viszont, amely feltérképezte volna ezen kapcsolódás mértékét, még nem készült. Az 1757-es összeírás lehetővé tette, hogy a kézművesek adóalapjából kiindulva felvázoljuk ezek vagyonának struktúráját is. (L. XVI. táblázat.) Az összesítésből kitűnik, hogy a kézművesek 22,3%-a kizárólag mesterségének űzéséből tartotta fenn magát, illetve családját. Ez az arány igen jelentős. Az 54 mesternek a három vagyoni rétegen belüli elhelyezkedése azt is érzékelteti, hogy közülük 14 minden bizonnyal igen gyenge felszereltséggel rendelkezett, az általa végzett munka értéke viszonylag csekély lehetett. Csaknem nyomorúságos körülmények között élhettek. A törpegazdák között levő 32 iparos is egyedül űzhette mesterségét, inast, mesterlegényt minden bizonnyal nem tartott, egyértelműen a szegények közé sorolhatók. A nyolc kisgazdák közé sorolt iparos feltehetően mesterlegényt, inast foglalkoztatott, kizárólag ipari tevékenysége révén is elfogadható életkörülményeket tudott teremteni családja számára. Fel kell figyelnünk arra is, hogy a kézművesek újabb 34,3 %-a mestersége mellett csak egyféle adóalappal rendelkezett. Tehát csak szőlő vagy csak néhány állat, csak kicsiny kert vagy egy-egy pálinkafőző után fizetett adót. Tehát ők is mindenekelőtt mesterségükből, szakmunkájukból kellett hogy megéljenek. A táblázat mutatja, hogy az esetek nagy többségében szőlőtermesztéssel egészítették ki az ipari tevékenységet. Ez a szőlő viszont legtöbbször csak a család fogyasztását biztosította, a bor értékesítésére minden bizonnyal ritkán került sor. A kézművesek többségénél tehát a mezőgazdasági tevékenység kiegészítő jellegű maradt, a család megélhetését náluk alapvetően a mesterség űzése biztosította ilyen vagy olyan szinten. Mindössze a kézművesek 25%-ánál lelhető fel kisebb-nagyobb mértékű növénytermesztés mellett az igavonók vagy egyéb haszonállatok tartása. Ezek harmada a kézművesség mellett már számottevő mezőgazdasági tevékenységet is folytatott. A mezővárosi kézművesek között csupán 17,8%-ot alkottak azok, akik mesterségük űzése mellett többféle vagyonnal is rendelkeztek. A jobbmódúak között jelentős számban voltak azok, akik a rideg állattartással sem szakítottak, szarvasmarhákat, juhokat tartottak. Nem ritka, hogy a mezőgazdasági feldolgozóipar valamelyikét űzték: malmuk volt, pálinkafőzéssel vagy olajütéssel foglalkoztak. Összegzésként azt fogalmazhatjuk meg, hogy a mezővárosi iparűzés részben a céhes kötöttségek, részben a tőkehiány és a viszonylag szűk piac miatt felhalmozásra csekély lehetőséget biztosított. A jobb életkörülményeket, a vagyon gyarapítását mindenekelőtt a különféle mezőgazdasági munkák vég-