Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790

A mezőgazdasági termények beszámításából adódó zavaró hatásának kiszűrésével még egyértelműbben látszik, hogy a XVIIÍ. század csaknem egészében meglepően szilárdaknak bizonyultak a bérek. Alig akad olyan alkalmazott, akinek salláriumán belül komolyabb hullámzás vagy változás jelentkezne. A teljesen egyértelmű illusztráció megerősíti azt a korábban már jelzett feltételezésünket, hogy a konvenciók dénárban meghatározott értékén belül látható kisebb ingadozás valójában nem a bérek mozgását mutatja, hanem csak a piaci értékek ingadozásait követik. A nem konvenciósok bére A nagyon figyelemre méltó adatmennyiség ellenére igen óvatosan kell eljárnunk, ha a napszámbérek alakulásával kapcsolatosan általános érvényű megállapításokra vállalkozunk. Két tényező is megfelelő körültekintésre int. Az egyik: alig néhány szakma, munkaféleség esetén állt össze folyamatosnak mondható adatsor. A másik: újabb települések, tájegységek történetének hasonló feldolgozásáig nem lehet érzékelni, hogy a kirajzolódó tendencia helyi sajátosság, vagy egy lényegesen nagyobb gazdasági egységre, esetleg az egész országra jellemző az. Néhány meghatározó vonás kiemelése mégis célszerű, hogy így egy későbbi összehasonlítást is megkönnyítsünk. (L. a IX —XIV. táblázatok.) Az egyik legmarkánsabban kirajzolódó vonás az, hogy a feudalizmus ezen késői szakaszában a céhes kötöttségek révén a mezővárosokban is élesen elkülönül a szakmai végzettségnek megfelelően a munkabér. Az építőiparon belül, néhány esettől eltekintve, amikor minden bizonnyal a munka intenzitása miatt a segédmunkás bére viszonylag magas volt, élesen eltér a pallér, a kőműves mester és a segédmunkát végző munkadíja. Természetesen arra is lehet gondolni, hogy nem tényleges segédmunkás, hanem még mestervizsgát nem tett, de már szakképzettnek mondható legényről van szó. Lényegében ugyanez fogalmazható meg a pallér, az ácsmester és a mellette dolgozó segédmunkás, illetve ácslegény esetében is. A háromszoros, illetve a kétszeres munkabér nagyságrendet takar. A mészoltás díjazását ez esetben figyelmen kívül kell hagynunk, mivel nem jelölték következetesen, hogy a munkás kőműves mester, legény vagy segédmunkás végezte-e. Bármily szűk keretek között is, de lehetőség van annak illusztrálására, milyen arányokat követtek a férfi- és a női munka, illetve a felnőtt és a gyermekmunka esetében. Az előző esetre a takarítással kapcsolatosan találunk összehasonlítási lehetőséget (X. táblázat), az utóbbira a szakács és a konyhalány bére alapján. Az adatok szűkössége miatt a számottevő különbség kiemelésén túl a további következtetés levonása nem lenne eléggé megalapozott.