Bács-Kiskun megye múltjából 10. - Gazdaság és társadalom (Kecskemét, 1989 [!1990])

IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: A bérek alakulása Kecskeméten 1686—1790

esetleges jelenléte a konvencióban nem okozott zavart, hisz mellette rögzítették, mennyiért szerezték azt be. Ha nagyritkán érték nélkül rögzítették az átadott terményt vagy ruházati cikket, a másik alkalmazottnál feltűntetett ár kivétel nélkül segítségül szolgált. így nyugodtan megfogalmazhatjuk, hogy a valós értékek esetleges torzításának a veszélye csaknem teljesen kizárt. Az első igen szembetűnő jelenség az, hogy a török kiűzése után azonnal számottevően megnőtt a városi alkalmazottak nominálbére. Ezt még a viszonylag szűkös adatok birtokában is megfogalmazhatjuk. Egyedül a város fejősjuhászánál tapasztalunk visszaesést, de a pásztorok konvenciójával kapcsolatosan mindig gondolnunk kell arra, hogy esetükben a rájuk bízott nyáj nagyságától függött a térítés, illetve a város juhai mellett saját birkáikat is legeltethették, gondozhatták. Egy fejősjuhász esetében a nyáj nagysága méginkább figyelembe veendő. Egyébként egyáltalán nem valószínűtlen, hogy a háborúk során a város juhnyája lényegesen kisebb lett a korábbinál. Az 1720 —30-as évektől rendelkezésünkre álló viszonylag sokrétű és bőséges adatsor megerősíti az előbbi megfogalmazást. A következő évtizedek kiegyensúlyozottabbá vált gazdasági és belpolitikai körülményei között fokozatosan stabilizálódtak a bérek. A nótárius esetében minden bizonnyal az igen nagy tekintélyre szert tett Muraközy Sámuel személyes érdemei idézhették elő a rendkívül magas konvenció meghatározását, de a következő nótáriusok fizetése is igen kiegyensúlyozottá vált. Ugyanez a stabilitás érezhető egész sor tisztviselő, mester és egyéb alkalmazott bérének alakulásában is. A főbírák és a nótárius fizetése 1755 után az adószedő és a másodbíró salláriumához igazodott. Ezek fizetése már korábban beállt arra a szintre, amelyet még újabb évtizedeken át folyósítottak számukra. Ez a kiegyensúlyozottság nemcsak esetükben figyelhető meg. A hivatalnokok, gazdasági irányítók közül a városgazda és a sáfár esetében is ugyanerről győződhetünk meg. Több mint figyelemre méltó, hogy a csaplár, a kéményseprő, az órás, a pincér, a szíjjártó és a vendégfogadós-pálinkacsaplár bére is hosszú évtizedeken át változatlan, vagy alig módosult. A városi rendfenntartóknál ez a stabilitás, ha lehet, még feltűnőbb. De a szakácsnő, a tizedkocsisok és a csőszök bére is ezt a megállapítást erősíti meg. Fel kell ugyanakkor hívni arra is a figyelmet, hogy a cselédek és a pásztorok többségénél a bérek ingadozása, hullámzása lényegesen szélesebb körű. Azokban az esetekben, amikor a munkakör, az elvégzendő munka intenzitása, nagysága hozzávetőlegesen azonos, a század derekától, több esetben már a 30-as évektől a bérek csaknem állandósulnak. Az ettől eltérő esetekben a hullámzás szükségszerű. A fentiek alapján tehát megfogalmazhatjuk, hogy a török kiűzését követően a városi alkalmazottak bére igen figyelemreméltóan megemelkedett. Ez az