Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)
KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában
tel jellemezte. 421 1887-ből az újraindulásáról van adatunk, 422 hogy közben mikor szűnt meg , nem tudjuk. A lap szerkezete csaknem azonos volt az 1889-től megjelenő Kecskemét és Vidéke című hetilapéval, ami abból adódik, hogy mindkettőt Nagy Imre szerkesztette. A Testvériségben a politika nagyobb, az irodalom kisebb súlylyal szerepelt, mint a Kecskemét és Vidékében. A Helyi hírek, Hazai hírek, Közgazdaság, Üzleti szemle és Tárca című rovatok mindkét lapban megtalálhatók. 423 Az újság 1889-ben gazdát cserélt, 424 ekkor távozott innen Nagy Imre. A tulajdonoscsere változást hozott a népszerűségre szert tenni nem tudó lap hangvételében is. 425 Kecskeméti Közlöny címen 1883. március 15. és 1883. augusztus 11. között, valamint 1910. november 20-ától 1911. november 3-áig társadalmi és szépirodalmi hetilap jelent meg. 426 A Vasárnap című „evangyéliomi hetilap, a magyar nép barátja" 1881-ben jelent meg, tulajdonosa és szerkesztője Czelder Márton volt. 1884-ig FelsőBányán, 1885-től Kecskeméten nyomtatták. 427 1888-ban a Magyar Protestáns Irodalmi Társulathoz került. A kiadását még ebben az évben ideiglenesen beszüntették. 428 Az újraindításáról nincs tudomásunk. Czelder Márton 1885-től Kecskeméten adta ki a Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő című lapját is. 429 A Czudar Világ című rajzos élclap 1889. január 23-ától 430 június 22-éig jelent meg. 431 A rajzok miatt magasak voltak az előállítási költségei, ez vezetett a korai megszűnéséhez. 432 A Kecskemét és Vidéke című közművelődési hetilap első száma 1889. január 3-án jelent meg. A Helyi hírek című rovatban a város és környéke fontosabb közéleti híreiről számolt be. A Legújabb hazai hírek című rovatban hazai és külföldi hírek egyaránt helyet kaptak. Tárca rovata rendszeresen közölt verseket. Az Üzleti szemle a piaci helyzetet kísérte figyelemmel. A la421 Testvériség 1889. március 31. 1—8. 1. 422 Kecskeméti Lapok 1887. augusztus 21. 3. 1. 423 Ld. az 1889. március 31-i lapot és a Kecskemét és Vidéke első számait. 424 Testvériség 1889. augusztus 11. 1.1. 425 HELTAI: i. m. 311—312. 1. 426 Sajtóbibliográfia 103. 1. 427 Vasárnap 1884. november 30. 428 Ua. 1888. január 30. 429 Pest—Pilis—Solt-Kiskun vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. II. k. 239. 1. 430 Kecskemét és Vidéke 1889. január 24. 6. 1. 431 Sajtóbibliográfia 46. 1. 432 HELTAI: i. m. 314. 1.