Bács-Kiskun megye múltjából 9. - Közművelődés (Kecskemét, 1987)

KEMÉNY János—PINTÉR Ilona: A közművelődés Kecskeméten a dualizmus korában

és a művészi szempontoknak. A bizottság megbírságolhatta az igazgatót, ha az megszegte a rendelkezéseit. 242 A színügyi bizottság tehát igen széles jogkörrel rendelkezett. Nem szakem­berekből állt: az 5 tagból négyet a th. bizottság választott a tagjai közül, egyet a városi tanács küldött ki, 243 így nehezen hihető, hogy valóban a művészeti érdekek letéteményese lett volna. Az Országos Ellenőr című lap pl. éppen benne látta a bajok forrását. Azt javasolta, hogy a színház szakmai vonatko­zású ügyeit helyette az Országos Színészegyesület irányítsa. 244 A bizottság azonban 1920-ig változatlan keretek között működött. 245 A kecskeméti színjátszás nagy utat tett meg a korszak eleji gyakran válto­zó, létfenntartási gondokkal küszködő társulatoktól a korszerű épületben működő jói felszerelt együttesekig. A város az anyagi lehetőségeinek növeke­désével egyre nagyobb mértékben támogatta a színházügyet. A legtöbbet kétségtelenül a színházépület létrehozásával és fenntartásával tette. Mozi • A színház konkurenseként a századfordulón Kecskeméten is megjelent a mozi. A helyi lapok közül elsőként a Kecskemét közölt róla híradást. E sze­rint Angelo Bianchi igazgató a Pápay-féle vendéglőben érdekes és mulattató mozgókép-előadásokat tartott. A cikkíró így tájékoztatta az érdeklődőket: „Az egyes alakok szinte élni látszanak ... Csak az a baj, hogy a fény folyton vibrál, s így nagyon sérti a szemet". 246 Már 1900-ban felmerült egy állandó mozi létesítésének igénye a fővárosi Urania mintájára alakítandó Universum színház tervével kapcsolatban. 247 Ez a sajtóban megjelent programterv szerint az általános szellemi emelkedés előmozdítását tűzte ki célul, benne „a természettudományok segítségével népies előadások és kísérő magyarázatok mellett a nép előtt ismeretlen tudományok egyes részei kerülnének bemutatásra. —- Játszva tanítani a népet, s a magasabb tudományok iránti érdeklődést felkelteni benne, ez az 242 Tanácsi ir. 5582/1895. alapszám és Kecskeméti Lapok 1897. május 23. 3. 1. 243 Tanácsi ir. 5582/1895. alapszám. 244 JOÓS: A vándorszínészettöl 70. 1. 245 Ua. 65. 1. 246 Kecskemét 1899. július 16. 3.1. 247 A Kecskemét így mutatta be az Urániát: „Tudományos intézet, amelynek célja, hogy népszerű földrajzi, néprajzi és erkölcsnemesítő előadásokban terjessze a tudományt. Az előadá­sok pompás képek segítségével történnek úgy, hogy a közönséget abba a csalódásba ejtik, hogy élő természeti képek állnak előtte, s messze földek, távoli népek életét közvetlenül látja." — Kecskemét 1901. június 23. 2. 1. •

Next

/
Thumbnails
Contents