Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662—1711

meghatározás annál is nehezebb, mivel akkor a tallér értéke még csak 150 dénár volt, tehát a féltalléros nem képviselt 1 forint értéket. Valószínűnek tartjuk, hogy a német 2/3 tallérosokról van szó, melynek ausztriai forgalmát csak 1692-ben tiltotta el I. Lipót, s a külkereskedelem révén juthatott el Nagykőrösre is. 263 Tényleges szerepe a helyi pénzforgalomban nem volt. 52. Silling Az újkorban német és lengyel területeken vert pénz. Az 1650 utáni pénz­forgalmunkban, miként erre már utaltunk, váltakozó arányban feltűnnek a lengyel pénzek. Ezért a régészeti leletekben nem ritka a silling sem. 264 A kecskeméti forrásokban ilyen néven 1685-ben fordul elő első alkalommal a „bírságpénz exitusa" rovatban. E helyen nyolc alkalommal rögzítettek sillingben történő kifizetést. Ebből négyszer útiköltséget fedeztek, újabb négy esetben pedig különféle iparcikkeket vásároltak rajta. Mindez egy­értelműen igazolja, hogy viszonylag széles körben ismert és elterjedt fizetési eszköz lehetett már a török kiűzése előtt is vidékünkön. Értéke sajnos egyértelműen nem határozható meg. Minden bizonnyal a garas többszörösét érte. Erre következtethetünk az alábbi bejegyzésekből: ,,. . .kötő feket(et) vettem sill. 3.", majd alább: ,,. . .kötőféket vettem garas 7 "2в5 j] szerint tehát a három silling 7 garas értékű lehetett. Amennyiben itt is hétsillingesről van szó, mint az alábbi esetekben Nagykőrösön, ez az arány nagyon valószerű. Nagykőrösön a sillinget csak 1694—95-ben leltük fel első alkalommal. Itt az előfordulások száma is szembetűnő. Még fontosabb azonban az, hogy viszonylag széles körben használták. Pénzváltás: ,,N. B. 12 (db) 7 sillingest hoztunk vissza az 31 arany váltásából." Beszállásolás : „Item capitaneo quartirizanti Gottberch 400 (db) 7 sillingest, seu 233 tallér, poltura 20." Útiköltség: „Expensar viacar. Indiscretionalium viennensium summa 330 (db) sillinges, poltura 18." 266 „Czeglédi uraimék az harmincz három fl. 7 sill(ingest) amely esett reájuk viaticumra és vecturára, meg attak." Bér kifizetése: Dezső István béresnek május 20-án „fizettünk sim silling 1." Kár megállapítása: „Eodem die elfojt bor . . . eget bornak percip. 8 sim silling." Hordóvásárlás: „vett egy hordót 263. KUPA: i. m. 14. old. 264. HUSZÁR: A lengyel pénzek ... 62. old. 265. Szk 1685. 34. old. 266. PmL V. 206/a 1694. 48. old.

Next

/
Thumbnails
Contents