Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

A migráció Kecskeméten 1662—1711 között

A Duna—Tisza-közi mezővárosok migrációjáról alkotott képet eddig döntően befolyásolták a nagy hadjáratok, ezen belül a 15 éves háború hadműveleteit és a felszabadító háborút bemutató források. A békésebb évek, a csendesebb hétköznapok kisebb figyelmet kaptak, sajátosságaik feltárására eddig még kevés gondot fordítottak. A kecskeméti szórván y adatok összegyűjtése után azt állapíthatjuk meg, hogy e mezővárosok „vonzásköre" jóval szélesebb volt, mint azt az eddigi feldolgozások alapján hihettük. Kecskemét a környező és a Homokhátságon levő településeken túl nem egy távolabbi településsel, területtel került folyamatos és szoros kapcsolatba. Különösen a Dél-Kelet Dunántúl és ezen belül Baranya emelhető ki e tekintetben, de jelentős kapcsolat állt fenn Szegeddel és térségével, és nem elhanyagolható a Jászsággal, Nógráddal ós Győr—Komárom térségével fennálló kapcsolat sem. E mezővárosokból történő elvándorlásokat mindenekelőtt mint a „nagy futások" természetes következményeit vették tudomásul, és kísérlet sem történt arra, hogy a békésebb évek elvándorlását felmérjék. Pedig a bevándorlás és az elvándorlás a hódoltság alatt is folyamatos volt. A migráció során az innen elvándorlók jelentős hányada nem a környező településeket kereste fel, a mezővárosokból távozók számottevő arányban nem haza, hanem újabb célpontok felé, újabb településekre igyekeztek. A vizsgált fél évszázad során a migráció nem volt egyenletes. A háborúk, a közbiztonság romlása nemegyszer lökésszerűen felfokozták azt. A távozás egyik legfőbb motiválója a hazatérés mellett a rendkívül súlyos adóztatás volt, ami e vidék lakosságát még a békésebb évtizedekben is sújtotta, a felszabadító háborúk alatt pedig katasztrofális méreteket öltött. Csak külön vizsgálódás tudná felmérni a névanyag elemzése révén, a lakosság milyen aránya és mely társadalmi rétegei tudtak a rendkívüli terhek ellenére folyamatosan helyben maradni. Bár a migráció láthatóan mindegyik mezővárosban nagy volt a hódoltság alatt és a következő évtizedek során, aránya és az egyes városok ezirányú vonzásköre erősen eltérő volt. A Duna—Tisza-közén lévő mezővárosok rendkívül nyitottnak bizonyultak a hódoltság idején a jövevényekkel szemben. A különféle kényszer diktálta migráció elé érdemi akadályokat nem gördítettek. A bevándorlók közül a kis- és a közópbirtokosok többsége meg tudott gyökerezni e városokban. Az elvándorlók döntő többsége a nincstelenek közül került ki, akik képtelenek voltak eleget tenni a velük szemben támasztott anyagi követelményeknek. A nemzetiségek Kecskemét XVII. századi migrációjában nem mutathatók ki. Csak a század legvégén és a XVIII. század elején jelennek meg az első kisebb csoportok a városban. Ezek viszont etnikumában lényegi válto-