Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)
A migráció Kecskeméten 1662—1711 között
Év Adófizetők száma Eltávozottak száma Ismert helyre távozottak száma 1703 1243 16 1 1704 7 3 1705 1278 21 8 1706 15 10 1707 1043 2 1 1708 4 2 1709 3 2 1710 — — 1711 1222 1 — Összesen : 856 212 A rögzített adatok alapján a városból történő távozás, elvándorlás, erős hullámzást mutat. Kisebb-nagyobb kilengések ellenére lényegében három nagy szakasz rajzolódik ki. Az első a felszabadító háborúk megkezdéséig tart, melyen belül néhány évtől eltekintve 1—1,5% feletti az eltávozók aránya. Az 1684-et követő fél évtizedben a mozgás felfokozódik a háborús viszonyok hatására és eléri a 3—11%-ot is. Az ezt követő több mint két évtizeden belül ugyancsak néhány esztendőtől eltekintve, amikor a háború ismét éreztette e vidéken is a hatását, az elvándorlás, költözés minimálisnak mondható, az esetek többségében 0,5% alatt maradt. Ennek alapján újabb adatsorok feltárásáig elfogadhatjuk, hogy az első szakasz a hódoltság békésebb évtizedeire lehetett jellemző, míg a közbülső fél évtized a háborús időszakok arányait mutatja. Ha ezekben az évtizedekben beszélhetünk e vidéken „természetes" migrációról, fluktuációról az elvándorlás jellemzőit az utolsó szakasz éveinek többsége mutatja. A fenti számsorokhoz hasonlóan, amelyek elsősorban az arányok érzékeltetésében jelenthetnek igazán biztos támpontot, igen fontos lehet számunkra, hová távoztak a várost elhagyók. Ennek ismeretében részben arra tudunk választ adni, honnan jöttek az elüldözöttek átmeneti nyugvást, biztonságot keresve, illetve honnan érkeztek bevándorlók munkát, jobb megélhetést, esetenként a gazdagodás lehetőségét is kutatva. Ezzel együtt érzékelhetjük azt is, a nem haza igyekvők mely településeken reméltek a Kecskeméten meglévőnél kedvezőbb körülményeket találni, azaz melyek gyakoroltak Kecskemétre elszívó hatást. Tekintettel arra, hogy az eltávozottak csaknem 25%-ánál ismert a település, amerre útját vette az innen távozó, ez igen komoly alap arra, hogy megbízható következtetéseket vonjunk le belőle (L. VI. táblázat). /