Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)
A migráció Kecskeméten 1662—1711 között
korrigálásra igen ritkán került sor. Érdemi kiegészítésre csak a háborús években volt olyankor szükség, amikor a lakosság létszáma időközben jelentősen módosult. Az adóztatás csaknem minden társadalmi rétegre kiterjedt. A városban élő tucatnyi nemes éppoly módon adózott, mint a város bármely polgára. 7 Csak a szolgák és a teljesen nincstelenek mentesülhettek az adóztatás alól. Az adóztatásra történő nyilvántartásba vételkor alkalmazott szigorra jellemző, hogy időről-időre akadtak olyanok, akiktől a felrótt adót nem tudták beszedni. Példaként álljon itt a még viszonylag békésnek mondható 1670-es év adókivetési lajstromába történt néhány ezirányú bejegyzés. „Kemény Gergely, tall. 1,5; nyomorult", ezért nem fizetett. „Márkus Mihál tall. 3", a befizetés rögzítésére szánt helyen a bejegyzés: „szolga". „Szeniczky Mátyás, nincs semmije, nyomorult", „Bödi János tall. 1, szolga, nincs semmije", ezért tőlük semmit nem tudtak behajtani. E felsorolás nem teljes. 8 A város tisztségviselői, akik ezekben az évtizedekben munkájukért még fizetséget nem kaptak, adómentességet élveztek hivatali évükre. Azonban a legmagasabb tisztségviselők kivételével a többit rendszeresen felvették a lajstromba, és külön jelezték adómentességüket. így a néhány papon, iskolamesteren és a leginkább ágrólszakadtakon kívül gyakorlatilag teljesnek mondható a családfőkről készített jegyzék. Bizonyos csoportokat, a ridegeket és a kufárokat nemegyszer külön is nyilvántartják 9 . Ez az eljárás viszont nem elég következetes, ezért fennállhatna az a veszély, hogy ezen külön jegyzékben szereplőknek a számításba történő bevonása révén esetenként kétszeresen is figyelembe vennénk őket, máskor egyszer sem, ha nem maradt fenn a külön feljegyzés. És ez az utóbbi a gyakoribb. Ezért célszerűbbnek látszott, hogy csak a következetesen vezetett, és teljes egyértelműen fogalmazott feljegyzéseket vegyük figyelembe. A ridegek, a magányosan lakók bevonása egyébként is torzítaná az arányokat a családfők között. Adó és számadáskönyveink nem ritkán érzékeltetik, honnan származott ide az adófizetésre kötelezett személy. így a különféle földrajzi eredetű ragadványnevek, ill. előnevek is adhatnak bizonyos támpontot, mely településről, mely népből származott az illető név viselője. Ezek a támpontok azonban távolról sem megnyugtatóan pontosak. Egyrészt igen sok esetben nem 7 RÉVÉSZ Kászló: Kecskemét harca a beköltözött nemesekkel a 18—19. században. Kecskemét, 1956. 8 Az adó nagyságrendjének érzékeltetése végett megjegyezzük, hogy 1670-ben egy tallér 220 dénárt ért. Egy napi napszám 15—20 dénár volt. Egy szolga, vagy cseléd egy évre 12 forintot kapott az egy ruha kivételével. Márkus Mihályra kivetett 3 tallér 6 forintot és 60 dénárt jelentett, tehát az éves munkabérének több mint a felét. 9 Ridegnek nevezték a XVII—XVIII. század fordulóján a nem házas felnőtt férfiakat, ritkábban nőket.
