Bács-Kiskun megye múltjából 7. - Gazdaságtörténeti és demográfiai feldolgozások (Kecskemét, 1985)

Az árak alakulása Kecskeméten 1662—1790

Feltétlenül fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a gabonaneműekkel szemben e belter jesebb művelést igénylő termékek árában számottevő emelkedés tapasztalható. Tekintettel arra, hogy a tömegélelmezésben ezek mégis kisebb arányt képviseltek mint a cereáliák csoportja, illetve a hús és a zsiradék, ezen áremelkedés alapján nem következtethetünk valamiféle általános drágulásra, illetve a pénz inflálódására. A többi növényféleség, illetve termék árának hasonló jellegű elemzésére a jelen keretek között, sajnos, nem vállalkozhatunk. Itt is részben az adatok esetlegesebb és szűkebb köre, főként pedig az akadályozza, hogy a minőség, illetve a mértékegység ezeknél is, miként a takarmánynál, kevésbé egyértelműen adott, és ezek az eltérések az árban is tükröződhettek. Feltétlen indokoltnak tartjuk tehát, hogy ezeket előbb más települések hasonló adatsoraival kell összevetni, hogy az elemzés minden tekintetben megnyugtató lehessen. Meg kell tehát várnunk, hogy máshol is hasonló feldolgozás készüljön el. Tekintettel arra, hogy az alföldi pusztákon a hódoltság alatt a lakosság legfontosabb pénzbeli bevételi forrása az állattartás volt, sőt az egész ország egyik legfontosabb devizaforrását is az élőállatok exportja jelentette, feltétlen szükséges lenne tudnunk, milyen áron cseréltek gazdát ezek a jószágok. A felvásárló országok gazdag forrásanyaguk révén már évtizedekkel ezelőtt feltárták és elemezték az élő állat és a különféle húsok árának alakulását. Az esetek igen nagy százalékában tudjuk, milyen tömegű állatot hajtottak ki a tőzsérek, milyen áron értékesítették azokat. A termelőktől történő felvásárlási árról viszont vajmi keveset ismerhettünk meg eddigi szakirodalmunk alapján. A legjobb esetben is csak szórványadatok állnak rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy az európai gazdasági élet peremére szorulva a XV—XVII. század során számunkra előnytelenül alakult a cserearány, indokolatlanul olcsóbban tudtuk értékesíteni termékeinket, mint ahogyan az importált ipar- ós luxus cikkeket megvásároltuk. De mindaddig nem fogalmazhatjuk meg egyértelműen, milyen mértékben sújtott bennünket e háttérbe szorulás, amíg legfőbb termékeink előállításának költségeit, illetve a termelőknek kifizetett felvásárlási árakat, azok alakulását viszonylag pontosan nem ismerjük. Ennek érdekében célszerű a korábban alkalmazott elemzést e területre is kiterjeszteni. Igaz ugyan, hogy a minőségi különbségek itt lényegesen nagyobbak mint a gabona, ill. a bor esetében. Egy ökör átlagára nem egészen 29 magyar forint volt. Ugyanakkor 1782-ben Böde József végrendeletében azt rögzítette: ,, . . . egy szép bikámat Méltósághos gróf Károlyi ő exellenciája számára kérték 100 forinton, más uraságok is akarták megvenni [...]". A lovak esetében is ezek a szélsőségek hasonlók lehet-