Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés

Gubarótzy V. Jánost be nem ültették. Olyan férfi volt, aki több papi mél­tóság ellátását hosszabb ideig gyakorolta. Ugyanis először a pécsi tiarával ékesí­tették; innen a veszprémi, majd a nyitrai székbe léptették elő, és minden egyes helyen olyannak mutatkozott, hogy Lipót őfelsége habozás nélkül jutalmazta meg a magyar kancellársággal, majd a kalocsai érsekséggel is. XLV. Kollonics Lipót. Életrajza és röviden kifejtett tettei megvannak ugyanazon a helyen, ahol Szeleptsényit és Szétsenyit feljegyeztük. XL VI. Szétsényi II. Pál az első remetének, Szent Pálnak a rendjéből lett veszprémi püspökké, és miután Kollonits (ti. esztergomi) érsekké (ez nincs benne, de ért­hető, kalocsaiból esztergomi lett 1695-ben) lépett elő, Lipót őfelsége jótétemé­nyéből avval a határozattal jelölték ki kalocsai érsekké, hogy egyszersmind a veszprémi egyházat is kormányozza. Régi, azaz szigorú és minden nehézségre rátermett erkölcsű férfi volt. A császár parancsára sokat fáradozott a Rákóczi­mozgalmak lecsendesítéséért, bár fáradozása kárba veszett. Ez alkalommal ala­posan megismertük csodálatos műveltségét és elméjének, ítélőképességének ékességét. 1704-ben Krisztus feltámadásának ünnepén Rákóczi az ő Bercsényi­jével a gyöngyösiek társaságában étkezett a vendégségbe fő helyen meghívott Pállal együtt. Az atyát mindkét főúr, amint megérdemelte, bevezető beszédé­ben nagy tisztelettel említette: akkor Szétsényi el akarván hárítani a lakomá­ról az üres asztali köszöntőket, mivel pont erre adódott alkalom, a lelkiismeret­ről kezdett beszélni. Az asztaltársak szinte kábultan hallgatták a beszélő öreget; egyedül Bercsényi gúnyolta ki csúnyán és látszólag indokolatlanul a beszélőt. Neki Pál ezt felelte: „Miért teszed Miklós fiam, ezt a komoly és az emberi elme boldogítására egyedül tartozó dolgot nevetség tárgyává? Mondd meg, kérlek, hogy ne legyen helye sértésnek vagy kétségnek". Erre az így szólt: „Azon cso­dálkozom, tiszteletre méltó atyám, hogy milyen hosszú és komoly beszédet tud­tál kerekíteni egy olyan dologról, amely egyrészt jelentéktelen, másrészt sehol sincs". „így van-e valóban, fiam? — feleli az érsek —, ha jelentéktelen a lelki­ismeret, amelyet Isten oltott be az emberi elmékbe, akkor neked nincs semmi­féle, énnel ellátott lelked, és az örökkévalósággal kapcsolatban sern reményed, sem félelmed; akkor majd büntetlenül úgy élheted az életedet, ahogy akarod, ha az iránymutató, tevékeny és bíráskodó lelkiismeret hiányzik belőled; mert a halhatatlan lélekkel általában vele született ez az Istentől ihletett képessége olyannyira, hogy ha tagadod a lelkiismeretet, akkor egyben szükségszerűen tagadod a lélek halhatatlanságát". Bertsényi kacajra fakadva nem habozott nyíltan bevallani, hogy számára mindkettő, a lelkiismeret is meg a halhatatlan lélek is a nemlétezők közé tartozik, és hogy nem lehet neki bebeszélni, sem elhi­tetni vele, hogy az a lehelet, amelyet a haldoklók kiadnak, valóban örök életű, amelynek azután örökké tartóan vagy jó, vagy rossz lesz." Elszomorodott Pál ezen az arcátlanságon a hallgatók ekkora tömegében, és az istentagadással nagyon is rokon tévelygését hevesebben hányta a szemére, mint ahogy az egy

Next

/
Thumbnails
Contents