Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)
Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés
érsekséggel és azoknak a részeknek a katonai parancsnokságával tüntette ki; egyrészt önmagának, másrészt Magyarországnak, sőt az egész keresztény világnak igazán nagy bajára, amint azt a szomorú eredmény tanúsította. Mihelyt Tomori átcsalogatva Lajos pártjára, Bakics Pál és annak négy fivére, Kelemen, Manuel, Dömötör és Mihály Kalocsára érkezett, belátta, hogy rá hárult a hadviselés kényszerűsége. A helyzet röviden előadva így állt: Ferhát, Bosznia parancsnoka kiváló sereget gyűjtve össze, az ősz előrehaladtával átkelt a Száván a Szerémségbe, hogy ott tűzzel-vassal kegyetlenkedjék. Tomori felderítő útján megtudta a vérengző ellenség terveit, még mielőtt az a támadáshoz hozzákezdett volna. Tehát, hogy a barbároknak megfizessen, ő maga is katonaságot gyűjt, és minden igaz vezért csapataival együtt magához hív. Serényen egybegyűltek Bakics a fivéreivel, Radicius Bosithius, a dunai hajóhad parancsnoka, lindvai Bánffy Jakab, Bárdy Ferenc, eközben Ferhát seregének felét a hajók őrizetére visszahagyva, 8000 igen gyors lovassal, amerre csak lehet a vidéket bejárja, és a barbár vadság mértékén is túllépve kegyetlenkedik a házakkal és emberekkel szemben. Kivonul tehát Tomori az övéivel, és miután Batthyány Györgyöt, a péterváradi kormányzót egy jól megválogatott lovascsapattal elküldte az ellenség hajóinak szétszórására, ő maga a megmaradt csapatokkal Ferháttal szállt szembe, és vele összecsapva véres küzdelemben a legyőzött ellenséget életre-halálra kaszabolta, miután magát Ferhátot, a garázdálkodó sokaság vezérét Bárdi vitézül megölte. Azokat, akik futva elmenekültek a csatából, vagy a Száva nyelte el, amelynek a mieink által már előbb felégetett hajóhídjához érkeztek, vagy az üldöző Tomori-katonák görbe kardjai ölték meg. Elragadtak az ellenségtől 40 zászlót, nagy számú foglyot, valamint minden összegyűjtött zsákmányukat. A Lajoshoz küldött hadizsákmányt Bárdy István, a kiváló vitézségű vezér vitte el; de ez a küldetés később őt szerencsétlenné tette. Ami zsákmányt (ti. a töröktől) elragadtak, azt Kalocsán nyilvánosan elárverezték, és egyenlően szétosztották a vezérek és katonák között. Ilyen szerencsés volt akkor Tomorinak magyar szempontból hasznos hadi vállalkozása. Ettől kezdve négy teljes éven keresztül Tomori semmi említésre méltó kiváló tettet nem vitt véghez, kivéve, hogy ügyesen őrt állt a törökkel szemben. Istvánffy kétségtelenül azok között a vezérek között sorolja fel, akik Szolimán háborús készülődéseit és vállalkozásait, a Magyarország elleni hadjárat tervét sűrűn küldött hírnökök útján Lajos királynak jelentették, főleg abban a végzetes 1526. évben: mivel látta, hogy evvel keveset használ, ezért maga sietett a királyhoz. Istvánffy azt mondja: (1) „Lassanként már megjelentek a tavasz kétségtelen jelei, amikor Tomori nem elégedett meg avval, hogy ezeket sűrű levelek és követek útján jelentette, és gyorsaság szempontjából könnyebb négylovas kocsira ülve március hónapban Lajoshoz érkezett, aki akkor a Duna menti Visegrádon tartózkodott a királynéval együtt, igen gyönyörű palotájában és jelentette nekik, hogy Szolimán nemsokára egészen Pannóniába fog jönni, hogy őt a Száván való átkeléskor fel lehet tartóztatni az innenső parton alkalmas helyeken fából emelt erődítményekkel és megerősítve azokat közepes tüzérséggel és őrséggel, de, hogy egy ilyen nagy munka elvégzéséhez az ő ereje kevés, hogy ő a legkevésbé sem fogja a munkát és az igyekezetet kímélni, amivel korának és a királynak egyaránt tartozik, ha az ellenállásra elégségesen felszerelt sereggel és a szükséges dolgokkal segítik őt." De persze hiába volt Tomorinak ez az ébersége, mivel voltak olyanok, akik az ő tervének indokait haszontalanoknak gondolták, azt (ÍJ Lib. VIII. p. 115, 47.
