Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Bél Mátyás: Pest-Pilis-Solt vármegye - Forrásközlés

totta és miután saját kezűleg súlyosan megverte, egy szörnyű és ocsmány, egyembernyi széles tömlöcbe vettette (amely még ma is látható Árva várában, melynek tulajdonosa Thúrzó Imre örökös főispán, Magyarország egykori nádorának a fia); de előbb szerencséjének állhatatlanságát e szavakkal a szemére hányta ; árva voltál, Péter, árva is leszel, és Árvában fogsz meghalni. Öt ugyanis a szerencse az emberi dolgok ura és a király kegye alacsony sorsból és nyomorból (amire az „árva" szóval utal) igen magas rangra emelte; és haragjában és dühös indulatában viszont nemtelen balsorsba, és ocsmány börtönbe taszította, amelyből fogsága hatodik évében Mátyás halála után végül kiszabadult Korvin János kegyéből, akinek ezután a legbuzgóbb követője volt, hogy jótéteményét hasonlóval fizesse vissza." E gyalázatnak Pétert igazságtalan sors tette ki. Timon igyekszik ebben az elbeszélésben Révai hitelességét kétségessé tenni, mintha a főpapokkal szemben méltánytalanabbul, kevésbé őszintén írta volna le ezt az ügyet. Azt hiszem, hogy Timon főleg Bonfini hallgatásától rászedve azt akarta, hogy ne legyenek benne ebben a történetben a Mátyás által Péterre mért ütések és Árva várának rút tömlöcei, bár Révai mindkettőről szól. De ugyan ki nem ismeri Bonfininek rút hízelgési vágyát főleg Mátyással szemben, akinek majdnem a pajtása volt. Természetesen hallgatott a király erőszakosságáról, hogy bűnbe ne essék előtte, vagy hogy ne látszódjék szigorúnak pártfogójával, Péterrel szemben. Akik Korvin lelkébe bepillantottak és ismerik, hogy mennyire durván és kíméletlenül bánt az esztergomi érsekkel, Janus Pannonius pécsi és Báthori Miklós váci püspökökkel, azok bizony alig fogják kétségbe vonni, hogy hirtelen haragjában kezet emelt az érsekre. Bizonyos, hogy ha a rosszul felszolgált fügék miatt (q) fellobbanó haragja a halálát okozhatta, könnyen (r) gondolhatjuk, hogy jellemző volt rá két várának elvesztését királyhoz méltatlanul Péteren megbosszulni. De ne időzzünk ezeknél tovább. A tömlöc helyéről szintén hallgatott Bonfini (s); Tubero azt írja, hogy Visegrád volt az, a meggyökeresedett néphagyomány Istvánffyval (t) és Révaival együtt makacsul Árvát említi. Egyébként rosszul jövendölte Mátyás Péterről, hogy Árvában fog meghalni; ugyanis korai halálával megelőzve őt akaratlanul maga nyitotta ki az érsek bilincseit és tömlöcét, mert ámbár a pápa 1486. március 8-án Mátyáshoz levelet (u) intézett az érdekében és amint illett figyelmeztette őt, hogy Pétert, mihelyt kibocsátotta a fogságból helyezze vissza kalocsai székébe, de ebben az ügyben a haragos királynál semmit nem ért el; miközben a fia (ti. Mátyásé) János volt kénytelen a maga igen szerencsétlen sorsával megbűnhődni atyjának e szigorúságáért, hiszen ő a fogságból elbocsátott főpapot beszőtte a maga igen esztelen terveibe. (q) Bonfini, Dec. IV. Lib. VIII. p. 649. (r) Mindenesetre a legrégibb feljegyzésekben, amelyeket fent említettem, így találom: Azután bizonyossá vált, hogy amikor a fegyverszünettel vagy békével kapcsolatos feljegyzés és levélváltások voltak, és a határok helyét bejegyezték, akkor vagy tévedésből, vagy valami más okból a királyi kancellár, Péter kalocsai érsek elmulasztotta a levelekbe beírni az előbb említett két várat. Ezért Mátyás király a saját kezűleg rámért ütlegeken túlmenően őt örökös börtönbe zárta; ebből végül is csak Mátyás halála után szabadult ki. (s) Deead. IV. Lib. VI. p. 623., ahol igen becsületesen azt mondja, hogy királyi várakban őrzik. (Olvasd el ott az őrizetbe vételének okait, amelyek eltérnek attól, amit Révai Péter alapján most kifejtettünk. (t) Lib. I. p. 17, 46. (u) Ezek megvannak Odaricus Raynaldusnál Hist. Eccles. az 1486. évnél.