Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)

Kiskunság száz esztendő szakirodalmában (1731—1839) - Bevezetés a szemelvényekhez

felel meg. A legjobban szaporodó helység Félegyháza volt, ahol a gyarapodás 2966 főt tett ki. Jellemző adat, hogy az összesen elhunyt 21 706 főből 8798 (40,53%) halt meg egy éves korig, további 6272 (28,89%) tíz éves koráig, 10—21 éves korig viszont mindössze 1242 (5,73%), 21—70-ig 4383 (20,19%) és végül 70 éven felül csupán 1011 fő, azaz 4,66%. önmagukért beszélő számok ezek. Az értekezés élére írt Ciceró idézet: „Ad Consilium de Republica dandum caput est, nosse Rempublicam"

52 azt mutatja, hogy a szerző ezekből a statisztikai adatokból levont következtetések alapján kereste a kiutat a Kiskunság nehéz egészségügyi helyzetéből. A Tudományos Gyűjtemény 1821-es évfolyamában CSAPLOVICS JÁNOS

53 „A' Magyar Országi Szabad Királyi Városok, Mező-Városok, és nagyobb Helységek népességekről" címmel magyarul írt cikket. Ez azért érdekes, mert egyébként a tudományos értekezéseit németül vagy latinul írta. Erre a kivételes esetre maga is utal cikkének a végén. Statisztikájában mindössze négy, minket érdeklő adat van. A mezővárosok kimutatását lélekszám alapján rangsorolva készítette el. Benne Kecskemét az első helyen áll 31 339 lakossal. Félegyháza 13 299 lakossal a 14., Halas 11 075 lakossal a 24., Kunszentmiklós pedig 4302 fővel a 76. a mezővárosok sorrendjében. Egyéb kiskun helység a kimutatásban nem szerepel. A honismereti irodalom lassú, tematikus szűkülésének vagyunk a tanúi e száz év alatt. Bél Mátyástól Horváth Péterig a cél az egész Magyarország megismertetése volt. Horváth Péter azonban a maga jászkun öntudatával már csak a Hármas-Kerület történetét és földrajzi leírását oldotta meg kora igényének megfelelően magas színvonalon. Peterka József tovább szűkítve a témát, csak a Kiskunság egészségügyi problémáiról értekezett. 1821-ben pedig ugyancsak a Tudományos Gyűjteményben jelent meg PÓSFAY JÁNOS

54 „Értekezés a' Kunokról, és azoknak egyik hajdani Anya Városáról Halasról" c. cikke, amely már egyetlen kiskun város monográfiájának tekinthető. Értekezésében a szerző a lokálpatriotizmus egyik példájaként a szerző hoszszan bizonygatja, hogy Kecskemét sohasem volt kun szék, sőt a Kiskunsághoz sem tartozott soha. Majd a kunszentmiklósi atyafiak kapnak egy oldalvágást élelmességük, a halasi polgárok pedig halogató késedelmeskedésük miatt. 1631ben történt ugyanis, hogy a kunszentmiklósiak a privilégiumaikat igazoló, elveszett okmányok pótlására kiváltságaik megerősítését kérték II. Ferdinándtól. A halasiak, akiknek az okmányai éppen úgy elvesztek, tovább aludtak, és semmit sem tettek ebben az ügyben. Odafent Bécsben pedig nem nagyon ismerték a kiskun helyzetet, így azután az újonnan kiadott oklevél ,,a' Kis Kunokat áltáljában, az Instantiát benyújtott Tatár Sz. Miklóshoz, NB. nem mint székhez, hanem csak Helységhez tartozóknak, mondja Privilégiumában." Miután így megvédte a szerző Halas ősi első helyét, és kifejtette fájdalmas méltatlankodását azért, hogy a kiskun szék Halasról 1753-ban „Szent Jakab Havának 16-dikán Félegyháza Városába által tétetett", évenkénti részletezésben előadja Halas történetének számára leglényegesebbnek tűnő eseményeit. Ezen a nyomon születhettek meg a jászkun-települések és Kecskemét monográfiái az általunk tárgyalt időszakot követően. De ez már nem a mi témánk, nekünk vissza kell térnünk Horváth Péter jászkun értekezéséhez. A Tudományos Gyűjtemény 1838. évi IX. számában (54—94. old.) megjelent egy cikk név nélkül, a szerzőt mindössze három csillaggal jelölve. A cikk címe: ,,A' Jász-, Nagy és Kis Kun Kerületeknek földleirati (geographiai) ismerete". Említettük volt, hogy HORVÁTH PÉTER értekezésének 1823-as kiadásából ez