Bács-Kiskun megye múltjából 6. - Helytörténeti források és szemelvények a XVIII-XIX. századból (Budapest, 1982)
Bél Mátyás: A kővári kerület története - Bevezetés a fordításhoz
kerülték el a rablókalandokat. A köznép emlékezetében bizonyos kegyeletes nimbusz veszi körül alakját; úgy szól róla, mint aki a gazdagoktól vett és a szegényeknek adott, sőt azt a misztikus varázst tulajdonította neki, hogy egy golyó nem fogja s csakis három ezüst golyóval, három rozsszemmel és tavaszi csikónak három patkószegével lehet őt megsebesíteni." Mindez azért érdekes témánk szempontjából, mert amíg a nagybányai jegyzőkönyv tanúsága szerint Pintye ,.meglövettetett", és így halt meg, addig Bélnél tükröződni látszik az a hagyomány, hogy puskagolyó nem fogta. Bél azt írja: „Akkor ugyanis egy polgár, mivel ólomgolyókkal hiába támadta, egy, a ruhájáról leoldott ezüst övvel ezt az embert úgy leütötte, hogy ettől az egy ütéstől élettelenül terült el." Ha elképzeljük a jelenetet, hogy Pintye a városkapu előtt áll, és csákánnyal igyekszik azt betörni, az a bizonyos polgár pedig a falakon belülről védi városát, nehezen képzelhető el, hogyan üthette le övének csatjával. Az eseménnyel egyidejű jegyzőkönyv igazságát, a puskagolyó általi halált kell tényként elismernünk. Ugyanakkor jellemző, hogy Bél Kővárvidéken 22 évvel később tett útja alkalmával már népi hagyomány hatása alatt álló beszámolót hallott Pintye haláláról. Ha az erdélyi magyar történetíróknak e kérdéssel kapcsolatos felfogását vizsgáljuk, azt látjuk, hogy dr. Jancsó Benedek 1931-ben megjelent művében 46 vallási okokban keresi a szegény nép elégedetlenségének okát. Úgy véli, hogy a görögkeletieknek az egyesült görög katolikus vallásra való erőszakos térítése miatt fogtak fegyvert a hegyi falvak görögkeleti románjai, és csatlakoztak Rákóczi hadaihoz. Pintye Gligoron kívül további román származású kurucvezéreket is felsorol, mint Dráguj kapitányt, Ballá Vaszi hadnagyot és ennek zászlótartóját, Popp Pétert. A marxista szemléletet képviselő Magyari András'' 7 1971-ben már a román parasztság társadalmi elnyomására, nyomorúságos helyzetére vezeti vissza az elkeseredést. Ezt írja: „A Habsburg megszállás elleni harcot a mindenéből kiforgatott parasztság elszántabb elemeiből toborzott, úgynevezett „szegénylegények" folytatták. A császári hatóságok, hogy elejét vegyék a helyzet további romlásának, igen fontosnak tartják a „tolvajok", illetve a „rebellisek" mozgalmát felszámolni. A felkelők ugyanis 1699 tavaszán Pintea Gligor vezetésével úgyszólván uralják Nagybánya vidékét." Végül is, hogy leszereljék őket, amnesztiát adtak Pintyének és csapatának, amint erről Bél Mátyás is megemlékezik. Az amnesztia hatása azonban nem sokáig tartott, mert 1701-ben a császár már 500 tallér vérdíjat tűzött ki Pintye fejére, minden eredmény nélkül. Pintye embereivel uralta Nagybánya környékét. Amikor pedig 1703 tavaszán a Tiszaháton Esze Tamás, Pap Mihály, a kisnemes Major János, Kis Albert vezetésével a jobbágyok Rákóczi zászlaja alatt hadba indultak, Pintye és társai azonnal csatlakoztak hozzájuk, igazolva a szegénylegények és a jobbágyok tömegeinek azonos célkitűzéseit. Magyari András idézi Rákóczi emlékiratait, amelyekben elismerően emlékezett meg Pintyéről: „Pintye . . . hogy hozzám való hűségét megmutassa : Nagy-Bánya városa alá szállott . .. Nevemben vagy erővel elfoglalni, vagy pártomra téríteni akará a várost." E vállalkozás közben esett el, s így méltán érdemelte ki népe hagyományában a „Vitéz" jelzőt, és lett belőle Pintea Viteazul. Ezek után átnyújtjuk az olvasónak Bél Mátyás művének fordítását abban a reményben, hogy hézagot pótolunk vele. Nemcsak azért, mert Bél Mátyásnak ez a kézirata most lát először napvilágot, hanem kultúrtörténeti okból is. Hogy csak azt említsem, hogy mindenki ismeri Petőfi Koltón kezdődött, rövid ideig tartó boldogságának történetét, de azt már kevesen tudják, hogy hol van ez a Koltó. Nos, erre is feleletet ad ez a mű: Erdély határán, Kővárvidéken.
