Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
OKTATÁSPOLITIKA - UDVARHELYI ISTVÁN Körzetesítés a kiskőrösi járásban
hogy a fizikai dolgozók gyermekei a tanulás minden fokán megfelelő külön támogatást kapjanak." A határozat megvalósulása érdekében született meg az MSZMP KB. 1972. jún. 14—15-i „Az állami oktatás hetyzete és fejlesztésének feladataival kapcsolatos határozat. Ezeket a határozatokat erősíti meg az MSZMP XI. kongr. ideológiai és művelődési feladatai is, amelyeket az alábbiak szerint rögzített: „A Központi Bizottság az állami oktatás fejlesztésében — a X. kongr. határozatát teljesítve — hosszabb időszakra kijelölte a feladatokat. Elsőrendű feladat az általános iskola és a szakmunkásképzés fejlesztése. Gondoskodni keü a kollégiumi helyek számának növeléséről." Ma már többen megkérdezik, hogy nem hiányoznak-e a régi tanyai iskolák ? Hallani azt is, hogy kár volt a körzetesítés. Hallani azt is, hogy kár volt a körzetesítés kapcsán ezeket megszüntetni, mert ezzel zsúfoltabbá tettük a körzeti iskolákat. A tanyai iskolák megszűnésével eltávozott a tanyai tanító is. A tanyai iskolák megszűnésével kapcsolatos kérdést tett fel Halász Ferenc is, a Petőfi Népe újságírója dr. Major Imrének, a megyei tanács elnökhelyettesének. A válaszból olvashatjuk, „A túlzott nosztalgia alighanem indokolatlan. Kétségtelenül nagyarányú koncentrálódási folyamat ment végbe, ami a tanulás hatékonysága szempontjából nézve előnyös, összefügg ez a településszerkezet változásával, a városiasodással, a beköltözésekkel is. Miközben a tantermek százai néptelenedtek el a tanyakörzetekben, a gyors építkezések sem tudták teljesen mérsékelni az újabb nyomásra keletkező ellentmondásokat a városokban és a községek egy részében, de sikerült elérni, hogy szakrendszerű oktatásban részesül a tanulók 98%-a. Kilenc éve, az oktatáspolitikai határozat megjelenésekor még 21 százalékuk járt kis létszámú és részben osztott iskolába. A változás nem volt öncélú, és a körzetesítést sem kapkodtuk el erőltetett módon. Javult a továbbtanulási esélyegyenlőség." (Petőfi Népe 1981. február 25.) A magam részéről is meggyőződéssel állítom, hogy a körzetesítés jó szándékból történt. Jó volt a gondolat, hogy mindenkit szakos tanár tanítson. Az is igaz, hogy a tanyai iskolákban nagyobb volt az érzelmi kötődés a tanyai tanító, a tanuló és a családi ház között. Viszont az új körülmények között meg kell keresnünk ennek a pótlását. Hiszen a legszakavatottabbak is elismerik, hogy az iskola és a szülői ház összefonódása elválaszthatatlan az eredményes nevelő-oktató munkánk során, a szocialista nevelő iskola felé haladva. •