Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
OKTATÁSPOLITIKA - UDVARHELYI ISTVÁN Körzetesítés a kiskőrösi járásban
szervezésekor és a gyakorlati tevékenységben, is alapvetően fontos figyelembe venni az alábbiakat : a) A neveltségi és tanulmányi szintben mutatkozó hiányok döntően a tanulókon kívül eső okokból származnak. Azokért a tanulókat nem lehet felelőssé tenni. b) Különösen fontos, hogy az iskolában és főleg az osztályokon belül ne alakuljon ki a tanyai és falusi gyermekek között különállás, vagy ellentét. Ezt szervezési intézkedéssel is igyekeztünk megelőzni. így pl. párhuzamos osztályok esetében nem egy osztályba kerültek a tanyai iskolából bekerült tanulók. Nevelőink ügyelnek arra, nehogy éppen a tanulókkal való külön foglalkozás eredményezzen megkülönböztetést. 3. Nevelőink differenciáltan alkalmazzák ,,Az átmenet megkönnyítése az általános iskola 4. osztályából az 5. osztályba" tárgyában megjelent 5. sz. Módszertani levelet. a) A tagiskolákban tanító nevelőkkel a pedagógiai együttműködést a körzeti iskolák akkor is kezdeményezik, ha azok igazgatóságilag nem tartoznak együvé. b) Az eddigi tapasztalatok alapján viszont több a kívánnivaló az 5. osztályos osztályfőnökök munkájával kapcsolatban, pl., hogy a 4. osztályosokkal való előzetes ismerkedést a tagiskolákban is végezzék el. c) A tanyai gyermekek körében a tanév elején a neveltség és tudásszintfelmérés megkülönböztetett gonddal történik. : — nevelőink feladata továbbhaladást akadályozó lényeges hiányok felderítése. — megállapítják azokat a pozitívumokat is, amelyeket tovább kell és lehet fejleszteni. — a felmérés fő módszere az egyéni beszélgetés — a tanulók feleltetése és a teljesítmények értékelése során a szóbeli kifejező készségben mutatkozó elmaradást nevelőink türelemmel ellensúlyozzák. d) A felzárkóztatás érdekében végzett munka nemcsak az ötödik osztályosokra korlátozódik. 4. A tanyai tanulók szakrendszerű oktatásba való bekapcsolása legmegnyugtatóbban diákotthoni elhelyezéssel biztosítható. A bejárással kapcsolatos hátrányok itt kiküszöbölődnek, s az állandó benntartózkodással nemcsak a tanulási, hanem a művelődési hátrányok csökkentése, illetőleg ellensúlyozása is hatékonyabban érvényesülhet. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az otthonokban elhelyezett gyermekek tanulmányi szintje kevésbé esik vissza, mint a bejáró tanulóké. Ezzel kapcsolatosan érdemes megfigyelni, hogy Kecelen a diákotthonba