Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

OKTATÁSPOLITIKA - UDVARHELYI ISTVÁN Körzetesítés a kiskőrösi járásban

megtárgyalta a kisiskolák és az általános iskolai diákotthonok helyzetét, és határozatot hozott a továbbfejlesztésükről. Megállapítást nyert, hogy a megyében az általános iskolások 45%-a vá­rosi osztott, 25%-a községi osztott, 20%-a külterületi, többségében össze­vont tanulócsoportos iskolában tanul. A felső tagozatos általános iskolá­saink 9%-a jár be naponta különböző közlekedési eszközökkel a körzeti iskolákba. Ezek többsége fizikai dolgozók gyermeke. Az is megállapítást nyert, hogy az eddig végrehajtott körzetesítések ered­ményeként a szakrendszerű oktatásba bevont tanulóink aránya 86,2%-ra emelkedett az 1960. évi 69,9%-kai szemben. Az eredmények és az erőfeszí­tések ellenére még 1968-ban is az általános iskolák 57%-a összevont tanuló­csoporttal működő kis létszámú iskola volt. (Számokban kifejezve : al­sós—felsős tanuló 15 000). A szakrendszerű oktatás általánossá tétele érdekében újabb határozat szü­letett. A tanyai települési viszonyokból eredő iskoláztatási hátrányok le­küzdésére meg kell gyorsítani a közretesítési feladatok végrehajtásának ütemét. Ennek megoldása érdekében elsősorban újabb diákotthonokat kell létesíteni. Ezzel kapcsolatosan külön intézkedési terv készült, hogy fokoza­tosan milyen ütemben történjen a további körzetesítés. E feladat végrehaj­tását erősítette meg az MSZMP megyei bizottságunk 1972. X. 17-i határoza­ta, amely áz állami oktatás fejlesztésének feladattervével kapcsolatosan született meg. Az utóbbi években olyan társadalmi összefogás jött létre a megyei köz­oktatás fejlesztésére, a tanyai gyermekek magasabb színvonalon történő oktatásának megvalósítására, hogy országosan példaképül állították me­gyénket. Nálunk alakult meg a Kollégiumi Alap Társadalmi Felügyelő Bi­zottsága 1971 őszén, amelynek feladata a külterületi tanyai kis létszámú és részben osztott általános iskolák működési feltételeit és azok körzetesítését az állami költségvetési források mellett egyéb társadalmi erőforrásokkal is biztosítani. A KISZ, a Népfront és a megyei tanács 1971 őszén történt fel­hívására 14 millió forint gyűlt Össze a tanyai gyerekek számára, és közel ugyanennyi a fej ajánlott társadalmi munka értéke is. A megyei nagy társa­dalmi összefogást a Budapesti Műszaki Egyetem KISZ-fiataljai ifjúsági építőtáborokkal, tervezési munkákkal segítették. Ennek a nagy összefogás­nak köszönhető, hogy 1975. szept. elsejétől már ezerhétszáz tanyasi kisdiák részesült kollégiumi elhelyezésben megyénkben. Ennek az örömnek adott kifejezést dr. Major Imre, a megyei tanács elnök­helyettese, amikor Kisszálláson mondott ünnepi beszédet a tanévnyitó ünnepségen. Kisszálláson e tanévtől újabb 60 férőhellyel bővült a tanyai kollégium.

Next

/
Thumbnails
Contents