Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
NEMZETISÉGEK OKTATÁSÜGYE - MÁNDICS MIHÁLY A csávolyi délszlávok anyanyelvi oktatása (1748—1978)
Utószó helyett Szülőfalumat szeretem. Nemcsak azokat a rögöket, amelyeket évszázadokon át őseimnek vére és verejtéke bőven öntözött, nemcsak a földet, amelynek egy kicsiny, könnyen körülhatárolható része életemnek színtere. Ezeknél is jobban szeretem azokat az embereket, akik velem együtt küzdenek a mával a holnapért. Mindezeken felül szeretem mindazt, ami a múlt, az elhalt Ősök és elődök munkásságából megmaradt. Bizonyos mértékben az elődök törekvéseinek eredményes volta határozza meg itt a mi törekvéseinket is. Makarenko szerint egy közösség addig marad fenn, amíg újabb és újabb célokat képes maga elé tűzni. Közösségünket is a közös tevékenység forrasztotta egybe. Nemcsak a nevelőtestület, de az egész község dolgozott, hogy tanyai gyerekeinknek otthont teremtsünk, megvalósítsuk a falumúzeumot iskolánk és társadalmi környezete között kialakult az a szoros kötelék, amely az eredményes nevelés fontos feltétele. Kétségtelen, hogy megkönnyítette munkánkat földrajzi helyzetünk is: községünk és iskolánk viszonylagos kicsinysége. A földrajzi közelség emberi közelséget teremtett. Nemrég még nálunk is érvényesek voltak Tóth Árpád „Lélektől lélekig" című versének képei. Az embereket több dolog választotta el egymástól, mint amennyi összekötötte. Messze voltak egymástól vagyoni helyzetük, nemzetiségük, vallásuk szerint. Az együttes tervezések, a közös feladatok azonban közel hozták őket egymáshoz. Űgy hiszem, eddigi munkánk egyik legfontosabb eredménye ez. Régen éreztem ilyen elfogódottságot mint most, amikor én, a régi diákok egyike a történelmet, a gyermekkort idézem, amely összeforrott iskolánk múltjával, a múlt egy szakaszával, anyanyelvünk kiindulópontjával. Sok minden eltűnt a múltból. Az iskola tovább él, a falai is, a hatása is. Jól tanultuk-e meg, hogy mi a mi dolgunk ebben a hazában % Megtanultunk-e beszélni más népek nyelvén, s tudtuk-e, mit kell mondani, hogy megértsük egymást ? Elég tiszták, bátrak, lelkesek maradtunk-e, olyanok mint amikor kiléptünk az iskolából ? Az iskola megtanított tanulni. Az élet minden napja új leckét adott és ad ma is. Mivel a pedagógus a legnemesebbet, az emberi szellemet, az embert formálja, az egész társadalomtól az ehhez méltó legnagyobb megbecsülést és köszönetet kell megkapnia. A község vezetése és lakossága egy ütemre lép, szándékai és lehetőségei jó irányt jeleznek; azonosak egész országunkéval. Folyamatban van köznevelési rendszerünk továbbfejlesztése, összegeznünk kell a megtett utat és az elért eredményeket; teljesítményeinket és sikereinket folyamatosan össze