Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

NEMZETISÉGEK OKTATÁSÜGYE - MÁNDICS MIHÁLY A csávolyi délszlávok anyanyelvi oktatása (1748—1978)

s ha jól emlékszem aláírásukat kértem azoktól, akik részt vesznek a bajai nagygyűlésen. Űgy tudom, minden nevelő és óvónő aláírta és részt is vett a gyűlésen. Az iskolák államosításának bejelentésére 1948-ban a tanév vége felé Baján került sor, mégpedig az akkori Római Katolikus Legényegylet Sugovica­parti székházának emeleti nagytermében. Ezen a megyei pedagógus-nagy­gyűlésen a megye pedagógusain kívül a római katolikus tanítórend, az apá­cák is részt vettek. A római katolikus papok közül kevesen voltak, ök csak küldöttséggel, 3—4 fővel képviseltették magukat. A nagygyűlés előadója Alexics György egyetemi tanár, államtitkár volt. Beszédének első részét mindenki figyelemmel hallgatta. Majd beszédében szünetet tartott, felkérte az apácákat, hogy hagyják el a helyiséget. Ennek megtörténte után bejelentette az iskolák államosításának tényét. A római katolikus papság részéről Raffai Imre hittanár szólalt fel. Felszólalásában ki­jelentette, hogy az iskolák államosítása törvényellenes cselekedet. Ezzel ellentétben több pedagógus hozzászólásában az államosítás helyeslésével értett egyet. Az államosítás bejelentése után tüstént megindult a 3—3 tagú leltározó bizottság munkája. Az egyházi tanítórend áttelepítése az anyaszervezethez, ez az államosítás utáni döntő folyamat 1950 júniusában ment végbe. Csávolyon a leltározó bizottság tagjai voltak : Bán Antal igazgató, Karip Gyula aljegyző és Polyák József adóügyi írnok." Hogy ez a folyamat hogyan ment végbe, az kitűnik az alább idézett sorok­ból is : ,, — 4077/948. sz. Jegyzőkönyv Készült Csávolyon, 1948. évi december hó 7-én délelőtt 10 órakor 79/kgy. 948. Véghatározat Kimondja a község képviselőtestülete a javaslat elfogadásával, hogy Csávoly község képviselőtestülete f. évi december 7-én tartott közgyűlése egyhangúan elítéli Mindszenthy József hercegprímás demokráciaellenes sérelmeit, a földreform, a közoktatás és a magyar demokrácia irányvonalá­nak kérdésében elfoglalt álláspontját. Elítéljük a templomi szószékről folyó politizálását és háborús uszítását. Mi kivétel nélkül katolikusok és a vallás­szabadság hívei vagyunk és éppen ezért helytelennek tartjuk, hogy Mind­szenthy József visszaéljen a vallásszabadsággal és Krisztus igéinek hirdetése helyett demokráciánk ellen áskálódjon. Kérjük a magyar demokratikus kormányt, hogy az állam és a r. kat. egyház viszonyában erős kézzel teremt­ől 9

Next

/
Thumbnails
Contents