Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

SZAKMUNKÁSKÉPZÉS - PINTÉR ILONA Mezőgazdasági szakoktatás Kecskeméten a felszabadulás előtt

Az, hogy a 30-as évek végén különvált a két évfolyam, és hogy iskolai órarendeket szerkesztettek, elsősorban a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezéseinek volt köszönhető. A minisztérium a megalakulástól haté­kony befolyást gyakorolt az iskola életére. Tekintélyes összegű államsegélyt biztosított a létrehozásához, a gyümölcsös öntözését biztosító un. Keglevich­féle kompresszoros kutat is tőle kapta a kamara. 118 Az iskolai létesítmények bővítéséhez is hozzájárult alkalmanként. A 30-as évek közepén pedig, ami­kor nyilvánvalóvá vált, hogy az iskola betölti a vállalt feladatát — hozzá­értő munkásokat képez, akiket az ország minden részén szívesen alkalmaz­nak —, maga is hozott létre hasonló jellegű iskolákat. 119 Az állami kertmunkásképző iskolák beindulása után a minisztérium törekedett a követelmények egységesítésére. 120 A 211 320/1941. II. 3. számú rendelkezésben közölte a tantervre vonatkozó előírásait. Be nem tartása miatt bírálta az iskola 1941/42. évi óratervét, mert az írás, olvasás, számtan, mértan és földmértan tárgyak az előírt 2—2 helyett csak 1—1 órával sze­repeltek. 120 Az iskolában az elméletet ugyanazok oktatták, akik a gyakorlati mun­kát irányították. A számuk 2—3 fő volt. Az 1940/41-es tanévben előforduló 13 tantárgyat 3 oktató tanította: Velich István nyugalmazott kertészeti felügyelő, a mintagyümölcsös vezetője, Rozsnyay József intéző, a minta­gyümölcsös helyettes vezetője és Ijjas Árpád intéző, szintén a mintagyümöl­csösbe beosztott kamarai tisztviselő. 121 Valamennyien kertészeti szak­emberek voltak, egyikük sem rendelkezett tanári képesítéssel. 122 Az 1941/ 42-es tanévben Velich István és Rozsnyay József között oszlott meg a 13 tantárgy anyagának leadása, 123 és a következő tanévben is csak két oktatója volt az iskolának: Velich István távozása miatt a mintagyümölcsös vezető­jévé előlépett Rozsnyay József és Széli János intéző, okleveles kertész. 124 Az 1945-ben történt átszervezés után az iskola hároméves lett. Az első két évben elméleti és gyakorlati oktatás egyaránt folyt, míg a harmadik tisztán gyakorlati év volt, amelyet a minisztérium által kijelölt nagyobb kertészetekben is el lehetett tölteni. A jelentkezési korhatár ettől kezdve 14—18 év volt, a szükséges előképzettség négy középiskolai vagy nyolc elemi iskolai osztály elvégzése. A kertészképzőben a többi iskolával meg­egyező időben folyt a tanítás, de a nyári szünetben két hét kivételével köte­118 Ua. Kimutatás . .. 119 Ua. 5923/1937. 120 Ua. 314/1942. 121 Ua. 8157/1940. 122 Ua. Személyi lapok. Tisztviselők dosszié. 123 Ua. 314/1942. 124 Ua. 8170/1942. 28* 435

Next

/
Thumbnails
Contents