Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

SZAKMUNKÁSKÉPZÉS - KEMÉNY JÁNOS A bajai szakmunkásképzés a felszabadulás előtt

felügyelők útján gyakorolta a VKM, azzal a módosítással, hogy az egyes iskolák ellenőrzésére időről időre megbízott szakfelügyelőket küldhetett ki. 118 Az 1935. évi VI. tc. kiadásával újjászervezték a közoktatásügyi igazga­tást. A törvény által létrehozott 8 tankerületet megyénként szervezett nép­oktatási kerületekre tagolták, ezek élén álltak a tanfelügyelők, akik a népis­kolák felügyeletét látták el. 119 Baja a pécsi tankerülethez tartozott. A városi közigazgatási bizottság 1936. szeptember 5-i ülésén jelentette a tanfelügyelő a bizottságnak, hogy a bajai iparostanonc-iskola az 1935. évi VI. tc. 7. §-a alapján a pécsi tankerületi főigazgatóság illetékességi körébe tartozik. 120 A Kereskedelemügyi Minisztérium kettéválása, és ezzel az Iparügyi Mi­nisztérium létrejötte újabb változást hozott a főfelügyelet területén. Az iparügyi miniszter 15 981/IX. 1937. szám alatt intézkedett minisztériuma szakfelügyeletéről. Az ország iparoktatási intézeteit és tanonciskoláit öt csoportba osztotta, és a csoportok vezetésével egy-egy iparoktatási szakem­bert bízott meg. 121 Az ipariskola feletti közvetlen felügyeletet a törvényhatósági jogú váro­sokban a törvényhatósági bizottság, valamint a városban élő iparosok közül 3 évre választott tanonciskolái felügyelő bizottság gyakorolta. 122 A bizottság — amelynek tagja volt az iskola igazgatója és a tanári kar egy képviselője is 123 — felügyeletet gyakorolt a tanulók magaviselete és a tanítók működése felett. Tagjai felosztották egymás között a szorgalmi időt. Mindegyik tag köteles volt a rá kiszabott időben legalább egyszer meglátogatni az osztályo­kat, figyelemmel kísérni a tanítás menetét, a tanulók magaviseletét. Észre­vételeiket az igazgatónál e célra elhelyezett naplóba jegyezték be. Az igaz­gató év elején köteles volt az órarendet bemutatni a bizottságnak, amely egybevetette azt a tantervvel, és jóváhagyta, vagy észrevételeket tett. Felügyelt a rendre és a fegyelemre, döntött a tanítói testület hozzá fellebbe­zett ügyeiben. Ellenőrizte az iskola gazdasági ügyeit, összeállította a költ­ségvetést. Tagjai jelen voltak a nyilvános vizsgákon. Ha tantervmódosításra volt szükség, a bizottság terjesztette elő. Tevékenységéről évente részletes jelentésben számolt be a közgyűlésnek. Havonként egyszer, de ha szükséges volt, többször is tartott ülést. 124 Az üléseiről 1893-tól jegyzőkönyvet kellett 118 Az iparostanonc-iskolák (tanonctanfolyamok) szervezete az időközben kiadott módosításokkal. Kiadja: Az Iparostanonciskolai Tanítók és Tanárok Országos Egyesülete. Bp. 1940. 14.1. 119 1935. évi Vl.tc. 1. és 4. §. 120 Kib. ir. 84/193G. 121 Az iparostanonc-iskolák szervezete . . . 90—91.1. 122 Kib. ir. 245/1882. 123 Uo. 219/1883. 124 23 439/1882. VKM számú rendelet.

Next

/
Thumbnails
Contents