Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - KOVÁCS LÁSZLÓ A kecskeméti piarista gimnázium tanulóinak társadalmi hovatartozása a két világháború között
zettek magatartását is. Többségük azonban a 30-as évek végétől — Jakab Miklós gondolatával élve! —inkább már csak talán életnívója és pozíciója fenntartása okából alkalmazkodott a rezsimhez, inkább a passzív asszisztálás, mint a lelkes támogatás jellemezte. „Az 'úri középosztályhoz' tartozónak tekintették ugyan magukat. A fizikai munkát végzőktől távol állottak, tőlük tudatosan elszigetelődtek. Nem vállaltak azonban aktív szerepet az ellenforradalmi rendszer uralkodó pártjaiban és jobboldali értelmiségi szervezeteiben sem. Egyes vonatkozásokban e réteget is megérintette a 30-as évek közepén meginduló szellemi-politikai ellenállás, de a közvetlen napi politikától távol tartották magukat. Nagyobb számban voltak találhatók köztük olyan entellektüelek, akik az államhatalomtól kevésbé függtek (mérnökök, orvosok, tudósok), akik politikailag kevésbé vagy nem is kompromittálták magukat." 64 A Kegyestanítórend kecskeméti gimnáziumának iskolai anyakönyvei a II. világháború során elvesztek, ezért nem állt módunkban, hogy az 1920tól érettségizettek társadalmi összetételéről is szóljunk. Nem tudjuk, hogy az iskola hány diákja és milyen származású rétege haladta túl a IV. osztályt az érettségiig, s milyen származású tanulók jutottak felsőbb végzettséghez. Ezeknek az adatoknak a birtokában pedig bizonyára többet tudtunk volna mondani a piarista gimnázium társadalmi vonzáskörének szociális hátteréről. Az iskola anyagi bázisának s bevételeinek arányában tandíj és egyéb kedvezményekkel évenként segítette a tanulóit, de az újszerű szociális kezdeményezést az iskolai felvétel és képzés terén feladatának nem tekintette, a szociális megoszlás jobb arányát nem ambicionálta. Sőt a leírtak alapján úgy véljük, hogy a Horthy-rezsim neonacionalizmusát a maga szolidabb hangnemével képviselő piarista oktató-nevelő munkának az elvekben is megvolt a határozott osztály tartalma, akarva-akaratlan a meglevő osztályos rétegviszonyok konzerválására irányuló törekvése. Nem vitás, hogy a piaristák nem egyszer vállalták a meglehetősen merev osztály- és rétegkorlátokon történő „átnyúlást" —ez érdemük és egyfajta erősségük volt!—, ezzel azonban érdemben nem fokozták a helyes irányú mobilizációt. Másfelől, akit felemeltek, azt következetesen belenevelték a meglevő keretekbe, a fenntartani kívánt struktúrába ; a tőlük kapott identitás-tudat is ilyen tartalmú volt. Ugyanekkor viszont egyes nevelőkben és a mértéktartóan kon04 Jakab Miklós: Társadalmi változás és a magyar értelmiség 1944—1948. Bp. 1979. 10.1. — Hasonlóképpen látta e sok rétegből összejött, leszármazott, de igazán egységes erős osztállyá nem vált értelmiség helyzetét Szabó Zoltán 1938-ban. „Tudjuk: a kor, melyben ezek az eleinek egymás mellé kerültek, gyönge volt, felemás, semmiben nem következetes és szellemiekben lendület nélkül való — írta Szabó Z. — Talán ha e kor valóban s megalkuvás nélkül demokratikus lett volna, az új és ismeretlen világ forróságában összeolvadtak volna a különnemű elemek. De minthogy nem volt az, maradtak egymás mellett laza halmazként. " (Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság. Bp. 1938. 180—181.1.)