Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből
Kedden: — Úgy, mint hétfőn, csakhogy 11 órakor mind a két tanfolyambeliek hazamennek és tanulnak 3/4 12-ig, mely után sz. írás olvasás, és 12 órakor imádság és ebéd. — Ebéd után 2 óráig magángyakorlás a zenében, 2—4 ze neelőadás, 4—5-ig közös séta, 5—3/4 7 tanulás, sat. úgy, mint hétfőn. Szerdán : — Mint hétfőn egész nap, kivévén, hogy délután 4—5 nincsen zeneelőadás az elemi főtanodában, hanem otthon szabadfoglalkozás. Csütörtökön: — 5 órakor fölkelni, 1/2 6-ig reggeli imádság; 7-ig tanulás, 7-kor reggelizés, mely után szabadfoglalkozás 8-ig, 8— 10 tanulás, 10—11 közös séta, mely után szabadfoglalkozás 3/4 12-ig; 3/4 12-kor sz. írás olvasás, 12-kor imádság és ebéd. — Ebéd után 2-ig magángyakorlás a zenében; 2—4 tanulás, 4—5-ig közös séta, a többi úgy, mint kedden. Egészen úgy, mint hétfőn. Egészen úgy, mint szerdán, kivéve, hogy estve 1/2 7-től 7-ig szűz Mária tiszteletére a Rosarium vagyis sz. olvasó imádkoztatik. 6 órakor fölkelni, 7-ig öltözködni és imádkozni, 7-kor reggelizni, mely után szabadfoglalkozás 1/2 9-ig; 1/2 9kor az iskolába és onnan a székesegyházba, hol nagy misét és praedikatiót hallgatnak, azután hazamenés, hol 3/4 12-ig tanulás; 3/4 12-kor sz. írás olvasás, 12-kor imádság és ebéd. — Ebéd után 2-ig magángyakorlás a zenében, 2—4-ig tanulás, 4—5 séta; a többi úgy, mint föntebb." Az utókor szemével nézve komor és szigorú ez a napirend. Művelődéstörténeti emlék voltán túl jelentőségét az adja meg, hogy az itt rögzített elvárások és szabályok egyes elemei rendre fellelhetők a későbbi kalocsai intézmények és kollégiumok napirendjeiben és szabályzataiban. A tanítójelölteknek első és másodév végén nehéz osztályvizsgát kellett tenni. Teljesítményüket értékelték. Bizonyítványt kaptak a diákok az első félév után is. AII. év végi osztályvizsga után következett a képesítő vizsga. E vizsgákon nemcsak az elméleti tudást kérték számon a tanárok, hanem értékelték a tudás gyakorlati alkalmazásában való jártasságot is. A jelölt a képesítő vizsgán tudásának és rátermettségének megfelelően altanítói vagy önálló tanítói képesítést kapott. (Az altanítók később további vizsgák letételével önálló tanítóvá válhattak.) Az altanító lehetett kétosztáPénteken : Szombaton : Vasár- és ünnepnapokon