Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből

A tanári kar tagjai rendszeresen részt vettek MDP- vagy szakszervezeti szemináriumokon. Az igazgató hetente tartott nevelési értekezletet, ame­lyeken a tanárok sajtóbeszámolókat és ideológiai előadásokat hallgatva mé­lyíthették tudásukat. Ebben a tanévben elindult a líceum és a régi tanítóképző felszámolódási folyamata. I. osztály nem indult. Működött a IL, III., líceumi és az V. tanítóképzős osztály. Az utolsó iskolai értesítő végén tájékoztató jelent meg az 1949/50-es tanévről. Ebből megtudjuk, hogy az iskola pedagógiai gimnázium tanítói tagozatává alakul át. Őszre ennek indul az első osztálya, Pedagógiai gimnáziumos osztály lesz a meglévő III. osztály is. A VI. osztály megmarad líceumnak. 40 A következő iskolaévekről nagyon keveset tudunk. Értesítők nem jelen­tek meg, sőt kéziratban sem készültek. Az iratok hozzáférhetetlenek, jórészt elvesztek. így elsősorban az egykori tanárok és tanítványok elmon­dásai alapján tudtam rekonstruálni a hátralevő néhány év történetét. Elsősorban Lovass Nagy István adataira támaszkodhattam, aki 1950 augusztus 3-tól 1957-ig az utolsó igazgatója volt az intézetnek, majd 1957­től a tanítóképző utódjaként létrehozott leánygimnáziumnak. Az 1950 őszétől induló pedagógiai gimnázium nem lett hosszú életű. 1951-ben megszűnt. Újra tanítóképzőként működött tovább az intézet. Ebben az időben a tanítóképző elméletileg öt-, gyakorlatilag négyéves volt. A jelöltek négy évig jártak iskolába, majd érettségi vizsgát tettek. Érett­ségi után egyéves gyakorlóidő következett, valamelyik falu iskolájában. Ezután került sor a képesítő vizsgára. Képesítő vizsgát kijelölt helyeken lehetett tenni. 1956-ig ilyen hely volt a kalocsai tanítóképző is. Nagyot fejlődött a gyakorló iskola, 1952-ig 4x2 alsó tagozatos osztálya lett. 1954-től felső tagozata is volt. A megnövekedett gyereksereget az eddigi gyakorlóiskola nem tudta befogadni. Ezért az igazgatóság megszervezte gyakorlóiskola céljaira a szomszédos házat, amely ma óvoda. Ugyanakkor a gyakorlóiskolaként az intézethez tartozott az újvárosi és a szőlőkbeli iskola is. Mivel a magyar tanítóképzés reformja felszámolásra ítélte a középfokú tanítóképzőket, és helyettük megteremtette a felsőfokú tanítóképző intéze­teket, az évszázados múltra visszatekintő kalocsai tanítóképző a meg­szüntetendő iskolák listájára került. Az épületben leánygimnázium létesült. A gyakorlóiskola, elköltözvén a volt zárdába, ének-zenei általános iskolává alakult. A két intézmény 1960-ig közös igazgatás alatt, ún. tizenkét évfolya­mos iskolaként működött.

Next

/
Thumbnails
Contents