Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)

KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből

1941 februárjában nag}" erőpróba elé került a tanítóképző intézet ifjúsága és tanári kara. Ekkor tört ki a Duna melléki táj legemlékezetesebb XX. századi árvize. Kalocsán minden 17—60 év közötti férfit közmunkára rendeltek ki. Egy hétig állt és küzdött a gátakon a tanítóképző ifjúsága és tanári kara is. A korabeli tudósítás szerint a fiatalok nagy hősiességről és ki­tartásról tettek tanúbizonyságot. Az intézet épületeiben 260 menekültet helyeztek el. Kiszolgálásukban, gyógyításukban nagy szerepe volt a képzős diákoknak. Amikor Kalocsa egyes negyedeit elárasztotta a víz, a diákok min­den erejükkel a veszélyeztetett emberek és értékek megmentésén fáradoztak. Amikor véget ért a 12 napos küzdelem, a tanítóképző jelentős elismerésben részesült. A képzősök helytállását az egyik diák. a későbbi jeles költő, Páko­licz István versben énekelte meg. 31 A gazdasági világválság lezáródása és az 1930-as évek közepének gazda­sági prosperitása idején újra előkerült az új tanítóképző építésének kérdése. Az 1936/37. évi értesítőben olvashatjuk, hogy az új épület tervei már készen vannak. 32 Az 1938/39. évi értesítőben sajnálattal közli az igazgató­ság, hogy egész évi fáradozása sem hozta meg a régen óhajtott épületet. A tervek a minisztériumokat járják, jóváhagyásra várnak. Valószínűleg 1940 tavasza előtt nem kezdhetik el az építkezést. 33 Az 1939/40-es év­könyvben arról számol be az igazgató, hogy hosszas utánjárás után az épület tervei a jóváhagyás útjára terelődtek. Már meg akarták kezdeni az alapo­zást, de közbejött a rendkívüli állapot, melynek következtében szinte lehetetlen építési anyagot szerezni. A város elégedetlen a telek kiválasz­tásával is. Nem tetszik az a terv hogy az új tanítóképző a foktői út mellett, a sörház helyén álljon. A város azt szeretné, ha a rangos épület a főutcát díszítené. 34 Végül aztán az 1941/42-es évkönyv szomorúan elmeséli a szép terv mostoha sorsát. Érdemes részletesen idéznünk a korabeli beszámolót: „Intézetünk új épületének tervei teljesen készen várták az építkezés el­kezdését. Már korábban megvásároltuk az ún. sörháznak 1316 négyszög­ölnyi telkét, hogy azon felépítsük a gyönyörű kivitelű kétemeletes épületet. A város vezetősége akkor azzal a kívánsággal állott elő, hogy a város külső képét méltán díszítené ez a nagyszerű épület, ha az a ... Sz. István utcára kerülhetne. Megboldogult kegyelmes főpásztorunk hajlott kérésünkre s az ipari minisztériummal egyetértve, elhatározta, hogy a telekrészen levő rozoga épületeket lebontatja, a közbülesőket megvásárolja, s e díszes helyen épül majd fel az új tanítóképző akadémia épülete. Közben azonban 31 Ért. 1940/41. 15. 32 Ért. 1936/37. 34. — A tervek ma is megvannak a Kalocsai Érseki Levéltárban. 33 Ért. 1938/39. 29. 34 Ért. 1939/40. 25.

Next

/
Thumbnails
Contents