Bács-Kiskun megye múltjából 5. - Oktatás-nevelés (Kecskemét, 1983)
KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS - BÁRTH JÁNOS—BÁRTHNÉ BERHIDAI ÁGNES Fejezetek a kalocsai tanítóképző történetéből
tanévben. 26 Gyakran olvashatunk olyan megjegyzéseket, hogy a gazdasági helyzet csak korlátozott mértékben tette lehetővé a felszerelések cseréjét, a szertárak korszerűsítését, gyarapítását. Az 1930-as évek szorgos, kitartó munkával, de nagy események nélkül teltek el. Talán néhány látogatás, például Hómann Bálint vallás- és közoktatási miniszter látogatása 1935. május 20-án érdemel figyelmet. Persze lehet, hogy ezt is csak az utókor krónikása látja érdekesnek. Az 1920-as évek végére összekováesolódott tanári kar keveset változott. Megemlíthető talán Berhidai János, történelem-földrajz tanár (1940/41) belépése, valamint Albeker Károly orvos kilépése (1934). Dr. Timár Kálmánt, az intézet tudós magyartanárát 1935 májusában a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara magántanárrá habitálta ,,A régi magyar irodalom 1606-ig" témakörben. 27 Nagy elismerést jelentett ez a kutató Timár Kálmán és a tanítóképző nagy múltú tantestülete számára egyaránt. 1938-ban az állami rendelkezéseknek megfelelően megkezdődött Kalocsán is a Tanítóképző Akadémia megvalósítása. Ez szervezetileg azt jelentette volna, hogy a tanítóképző megszűnik, és átadja helyét a Tanítóképző Akadémiának. Az átmeneti időszakban egymás mellett tanultak volna a régi és az új módszer szerint képzett osztályok. Az 1938/39-es tanév elején már líceumi osztályként indították az első évfolyamot. 1939/40-ben az első két évfolyam líceumi, a III—-V. évfolyam pedig tanítóképezdei volt. Az 1940/4l-es tanévben az első három évfolyam tanult már a líceumi tanterv szerint, és csak két felső évfolyam számított hagyományos tanítóképzőnek. Ekkor azonban megállt a folyamat. A vallás- ós közoktatásügyi miniszter 55600/1941— —V. 3. sz. rendelete értelmében IV. évfolyamos líceumi osztály nem indult. Helyette a IV. osztály tanítóképzős maradt, átmeneti tantervvel. 28 A következő években I—HI-ig líceuminak számítottak az osztályok, IV—V-ig pedig tanítóképzősnek. Változást csak az 1946/47-es iskolai évben tapasztalhatunk, amikor volt líceumi és tanítóképzős IV. osztály is. Ugyanekkor a líceumosok közül a jelentkezők érettségi vizsgát is tehettek. Ez a helyzet fennállott az 1948/49-es tanévig, amikor újabb átszervezés következett. Az 1940/41-es tanévtől változott az intézeti gyakorlóiskola belső rendje. Űjra a képzőn belül kaptak helyet az V—VI. osztályos gyakorlósok is. A hat osztályt úgy osztották el, hogy egyikbe az I—III. osztály, másikba pedig a IV—VI. osztály járt. Itt említem meg, hogy az 1943/44. tanévtől 26 Ért. 1932/33.14. 27 Tímár Kálmán életéről és munkáiról: Ért. 1936/37. 17—18. 28 Ért. 1940—41. 12.